Meghalt Tarr Béla, elment a fekete-fehér látnok

A magyar és az egyetemes filmművészet pótolhatatlan veszteség érte: életének 71. évében elhunyt Tarr Béla. A rendező, aki lassú snittjeivel, hipnotikus fekete-fehér képi világával és a létezés súlyát bemutató alkotásaival beírta magát a halhatatlanok közé. Olyan örökséget hagyott hátra, amely előtt Martin Scorsesétől Susan Sontagig a világ legnagyobb elméi hajtottak fejet.

Tarr Béla édesapja id. Tarr Béla díszlettervező volt, többek között a Magyar Állami Operaházban, édesanyja, Tarr Mari (született Huszt Mária; 1934–2023), a Madách Színház elismert súgónője. Tarr Béla fiatalon kezdett filmezéssel foglalkozni. Elsőre eltanácsolták a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola felvételijén, két évig hajógyári munkásként dolgozott, de ez nem szegte kedvét a filmezés terén. Olyannyira nem, hogy a 22 éves korában forgatott Családi tűzfészek megosztott nagydíjat nyert a mannheimi filmfesztiválon, és a hetvenes évek közepén jelentkező Budapesti Iskola, a fikció és a dokumentumfilm határán egyensúlyozó, erősen társadalomkritikus filmek fontos darabjaként vált ismertté külföldön. Ezután már tárt karokkal várta a hazai főiskola, ahol elvégezte a rendező szakot. 

Tarr Béla egyedi stílusa kiemelkedő

Pályafutása tehát a hetvenes évek végén indult, de az igazi, világszerte elismert „Tarr-stílus” a nyolcvanas években kristályosodott ki. Sokan hiszik, hogy csak fekete-fehér filmeket készített, legnagyobb alkotásai valóban monokrómok voltak, de akad néhány színes alkotás is az életművében, például a Szabadgyalog. Tarr 1987-től dolgozott együtt a mára Nobel-díjas Krasznahorkai László regényíróval. 1981–1990 között a Mafilm rendezője volt , 1981-ben más rendezőkkel közösen megalapította a Társulás Stúdiót, amely négy évig működött.

A Sátántangótól a világhírig

Legismertebb filmje, az 1994-es, hétórás mestermű, a Sátántangó nemcsak a magyar filmgyártás, hanem az egyetemes kultúrtörténet része lett. Tarr nem csupán történeteket mesélt: ő állapotokat és időt mutatott meg. Híresen hosszú beállításai, amelyekben olykor percekig csak a szél fújta szemetet vagy a sárban bandukoló embereket láthatjuk, arra kényszerítenek nézőként, hogy megálljunk és szembenézzünk a valósággal. Ha merünk. Tarr Béla mert.

Tarr Béla egyéb kiemelkedő alkotásai:

Kárhozat (1988): Filmesztéták szerint ez az a film, ahol megszületett Tarr Béla jellegzetes, esős, lepusztult, mégis gyönyörű képi világa.

Werckmeister harmóniák (2000):  A film sötét képet fest emberi jelenünkről és jövőnkről, amiben már nincs helye semmiféle idealizmusnak, és ahol a gyilkosok és áldozatok közötti éles határ gyakran elmosódik. A forgatókönyv Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényén alapul.

A torinói ló (2011): Utolsó nagyjátékfilmje, amellyel Berlinben elnyerte a zsűri nagydíját (Ezüst Medve), és amellyel – ígéretéhez híven – lezárta rendezői életművét. Mint mondta, a mozi nyelvén mindent elmondott, amit akart.

Tanítás és társadalmi szerepvállalás

Bár a filmezéstől visszavonult, a filmművészettől nem: Szarajevóban filmiskolát alapított, ahol a világ minden tájáról érkező fiatal tehetségeket mentorált. Akinek volt szerencséje személyesen ismerni, azt mondja, mindig karcosan őszinte, megalkuvást nem ismerő személyiség maradt, aki kritikus szemmel figyelte a világ és a hazai kultúrpolitika alakulását.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas Tarr Béla nevét Tokiótól New Yorkig mindenütt ismerték a művészmozikban. Halálával a kontemplatív mozinak is nevezett "lassú film" (slow cinema) legnagyobb mestere távozott, aki bebizonyította, hogy a magyar vidék sarából is lehet egyetemes érvényű, kozmikus művészetet teremteni.

(Fotó: Tarr Béla magyar filmrendező és forgatókönyvíró tiszteletbeli díjával pózol a 36. Európai Filmdíjak átadásakor Berlinben, 2023. december 9-én. Odd ANDERSEN / AFP)