Mániákus kapcsolatok

Hogy milyen a Batman-érzés? Amikor libabőrös lesz a kar, a szem a képernyőn függ, a lélegzet elakad. A pulzus kicsit megemelkedik, mert közel a pillanat, amikor feltűnik az igazságosztó. A zene, a sötétség, az első monológ, minden tökéletesen megteremti ezt a légkört már az első képkockáknál. Nincs felesleges felvezetés, azonnal belevág a történetbe, és három órán keresztül folyamatos fordulatokon vezet át.

Az író nem félt visszanyúlni az alapokhoz, és a képregények közül kiemelni egy érdekes, csavarokkal teli rejtélyt, és a hozzá tartozó gonoszt: Rébuszt. A karakter mindenkinél okosabbnak tartja magát, feladványait találós kérdésekben fogalmazza meg, ami folyamatosan lefoglalja a nézők agyát. Egy őrült zseni táncra hívja a nagy Batmant. Paul Dano ijesztően jól alakítja a megborult elmét, mégis érezhetően emberi. Van motivációja, célja, múltja, ami szinte mind bemutatásra kerül: ettől válik komplexszé. De nem ő az egyetlen ellenség, aki feltűnik.

Colin Farrellt a felismerhetetlenségig maszkírozták Pingvinné, David Malinowski gyönyörű munkát végzett a maszkolással, ám jellemre kicsit keresztapás a figura. Habár a rajongók tudják, milyen káoszt tud teremteni Pingvin, az is érezhető, hogy itt még nem teljesedett ki a karakter, ez még csak Cobblepot karrierjének kezdete. Talán éppen ezért olyan furcsa, hogy ennyiszer megforgatják a történetben, kulcsfigurává téve az amúgy kevéssé jelentős alakot.

És itt van még a gyönyörű Selina Kyle a Macskanő előtti korszakából. Zoë Kravitz tökéletesen megragadta a szexi, ám annál veszélyesebb karakter összes ismertetőjegyét. Makacs, a végletekig kitartó, egy igazi játékos. Ellenfele és egyszerre partnere Batmannek, ami pedig a kettejük kémiáját illeti, elég csak belenéznünk az előzetesbe. Régen tapasztaltam olyan dinamikát, mint ami a két karakter között kialakult. Batmanről tudjuk, hogy fél kimutatni az érzelmeit, és az arcát eltakaró maszk mögött egészen jól el is tud rejtőzni, ám Robert Pattinson mégis megoldotta, hogy lássuk a kimondatlan kötődést a nő felé. Ám ez a Batman nem Bruce Wayne-ről szól.

Habár többször felsejlik a film alatt az emberi oldal, leginkább a maszkos denevér szerepel, mintegy kifejezve Bruce mániákus kapcsolatát az álcával. Egy elveszett férfit látunk, aki csak a jelmezben érzi jól magát. Gyakran megsérül, kísérti a múltja, és elveszti az önkontrollt. Nincs a magaslatokba emelve – mint ahogy néhány adaptációban –, ebben a verzióban a jó és a rossz egyaránt retteg tőle. Az egyedüli ember, aki feltétlenül megbízik benne, James Gordon, vele együtt nyomoznak Rébusz után. Kettejük kapcsolata nem olyan hangsúlyos, ám a kulcsjeleneteknél mindig összedolgoznak, és ettől egy kellemes lendületet kap a történet.

A vágások pontosak, a vizuális megjelenítés elsőrangú. Michael Giacchino a filmzenét olyan érzékkel komponálta meg, hogy valószínűleg még generációk fogják epikus kategóriába sorolni. Ám ami igazán piedesztálra emeli a filmet, az a Batman-jelmez. David Crossman és Glyn Dillon az álcát nemcsak tiszteletet parancsolóra alkotta, hanem egy másik történetet is elmesélnek vele. A ruha tele van karcolásokkal, vágásokkal és lőfegyver nyomaival, amelyek kifejezik a folytonosságot Bruce életében. Hiszen valakinek, aki minden éjszaka hajszolja a bűnösöket, nincs ideje új jelmezt készíteni. Đ

(Batman, 175 perc, forgalmazó: InterCom)