Lejt a pálya!

A félreértések elkerülése végett határozottan kijelentem, színtiszta dicséret, amit mondok. Kerényi Miklós Gábor (ja nem, bocs, Kero, a nagy varázsló) rengeteg ötlettel, fortéllyal, fogással és (ne feledjük!) rengeteg munkával felépített egy intézményt, amelynek ma már sokezres rajongótábora van, amely tűzön-vízen át kitart mellette, s amely standing ovationnal köszönt minden produkciót. Az Operettszínház ma már sok mindent megengedhet magának: átír, modernizál, fügét mutat a klasszikus operettnek, miközben persze megőrzi annak minden közönségvonzó elemét, sztárokat ejt és sztárokat nevel, sőt sztárokat nevez ki saját hatáskörében, és olyankor nincsen apelláta.

Ezúttal Kálmán Imre A bajadér című munkáját alakították „mágikus kult-operetté”, bármit jelentsen is az. Mindenesetre van benne nyílt színi motorozás, biciklizés, hátrabukfenc, van benne szerelem doszt, titokzatos keleti motívumkincs és minden, ami szembejön. Igaz, az alapanyag is úgy született, hogy Kálmán kidöntötte az íróasztala fiókját, ami kottát abban a librettisták találtak, abból kellett fércelniük egy darabot: megtették. Az elképzelt indiai állam leendő feje titkos párizsi zeneszerző, és szerelmes a színház primadonnájába, a szövegíró (kinek felesége a szubrett) egy kiérdemesült kalandornőbe, egy magyar újságíró a szubrettbe. És a primadonna? Ő persze elsősorban a sikert szereti, de aztán elfogadja a maharadzsát is, ahogy elszegényedik.

És egyéb sületlenségek – van itt minden, áriától a valceren át a simiig bezárólag. Keróék még csavartak egyet az egyébként is csavaros történeten, a mellékszálat fölnövesztve, de annyi baj legyen. Odette-et Miklósa Erika adja, Radjamit Dolhai Attila, és ez elég is a sikerhez. Táncol még és részben énekel Szendy Szilvi, Csere László és Kerényi Miklós Gábor, és persze az elnyűhetetlen Oszvald Marika, és a közönség boldogságához nem is kell több.
Novembertől új direktor irányítja a színházat. Nem lesz könnyű dolga.