Kiegyenlítődés

Mintha a Vészhelyzet röntgenfelvételei a francia társadalom látleleteként élednének újjá a Catherine Corsini rendezte Intenzív találkozások című filmben. Ebben a sodró lendületű, kendőzetlenül őszinte alkotásban szintén egy sürgősségi osztály mindennapjaiba nyerünk bepillantást, azzal a különbséggel, hogy itt az ügyeletes orvos, Kim magánéleti viszontagságainak bemutatása mellett a fókusz az egészségügyi dolgozók ügyes-bajos dolgairól átkerül a kórházi betegek testi problémáira. Ezen keresztül pedig természetesen a sérüléseik lelki vetületére is.

Van itt kórterem híján a folyosón szülő nő, pszichiátriai kezelésre szoruló kábítószerfüggő, haldokló idős hölgy, akikkel a film főszereplői, az ide sebesülésük miatt érkező Raphaëlle (Valeria Bruni Tedeschi), illetve Yann (Pio Marmai) kénytelenek egy hosszú éjszakát eltölteni. Raphaëlle sérülése valóban a lelki gondjainak testi megnyilvánulása: leszbikus párkapcsolatban élve a párja, Julie (Marina Fois) épp szakítani készül vele, és Raphaëlle őutána – képletesen és valójában is – futva eltöri a karját. Yann pedig a politikai ideológiájának „köszönheti”, hogy ide került: teherautó-sofőrként munkaidőben csatlakozott egy Macron elleni tüntetéshez, ahol egy kézigránát repeszei fúródtak a lábába.

A film egyik fő üzenete, hogy ezek a különböző társadalmi rétegekből, eltérő szociális háttérrel, intelligenciával és politikai hovatartozással bíró emberek a kezdeti parázs vitáik után – lásd Raphaëlle és Yann politikai alapú összezördülését – hogyan válnak egyenlővé, egyenrangúvá. Mégpedig a túlterhelt, súlyos anomáliákkal küzdő egészségügynek köszönhetően, amely egyformán kiszolgáltatottá teszi őket. A társadalmi határok pedig még inkább elmosódnak, amikor a tüntetés erősödésével egyre több ember kerül a sürgősségire, így a kórház egyfajta éjjeli menedékhellyé válik, ahol a tüntetők már nem a rendőrök által üldözendő alanyok, hanem sebesültek, akiket – még ha épp államellenes cselekményben vesznek is részt – páciensekként kell kezelni. A film egészségügyi dolgozóit alakító színészek játéka attól annyira hiteles, hogy – főleg az Aïssatou Diallo Sagna által játszott Kim – maximálisan képviselik azt a hivatástudatot, ami nélkül nemcsak a magyar, de a nálunk jóval felszereltebbnek, flottabbnak tűnő francia egészségügy sem működhetne. Egész pontosan arról van szó, hogy az orvosokat és az ápolókat a tüntetőkből páciensekké váló emberek ellátásakor egyáltalán nem érdekli, hogy az illető az előző fél órában kiért vagy miért tüntetett.
A cél, hogy megmentsék az életét, a politikai nézetei, a származása, az anyagi helyzete teljesen érdektelen.

A film kevés helyszíneinek egyike pedig még egy fontos mondanivalóra világít rá. Olyan, mintha a tüntetéstől felbolydult város és a kórház közötti ajtó egyfajta válaszfal, kordon lenne: ezen átkelve a rendőrök elől a sürgősségire menekülők, ha szabadnak még nem is érezhetik magukat, de az egyenlőség és a testvériség megteremtődik közöttük. Mintha a francia forradalom mini változatát élnék újra a lelkükben is lezajló transzformációval együtt. Đ

(Intenzív találkozások, 98 perc, forgalmazó: Cirko Film)