Hatás, ellenhatás, lakhatás

A magyar film társadalomképe, sőt társadalomkritikája legerősebben mindig a szatírákban jelenik meg. Sírva kacagó nemzet vagyunk, talán éppen ezért nem működnek igazán a nagy drámák, amik szinte mindig túlontúl patetikusan mesélnek a tragédiákról. A humor azonban a maga rafinált módján képes reflektorfényt robbantani a problémákra, és segít feldolgozni azokat, hiszen a humor a túlélés eszköze. A szatíra pedig annál is több.

Fazekas Máté Bence forgatókönyvíró- rendező első nagyjátékfilmje hasonlóan aktuális problémát állít középpontba, mint az év elején Deák Kristóf rendezésében bemutatott Az unoka, amely az unokázós átverésekről mesélt a thriller eszközeivel (a filmről 2021/51-52. lapszámunkban olvashattak). A Kilakoltatás címéből sem nehéz kitalálni, miről is szól a film, ám a sztori valójában jócskán túlmutat azon, hogy elmeséli egy kilakoltatás történetét. Budapesten járunk, a 18. kerületben, tehát nem egy társasházi lakás, hanem egy ház a célpont, amit már el is árverezett
a bank. Úgy indulunk, hogy megérkezik a végrehajtó, Ricsi (Orosz Ákos) és Etel, a rendőr (Láng Annamária). A ház előtt aktivistacsoport skandálja, hogy: „lakhatást, ne zaklatást!”, és nem engedik be a hivatalos szerveket, ám a házban lakó idős hölgy, Ilona (Nagy Mari) nem kér a segítségükből: dióval dobálja az aktivistákat, nyilat lő a végrehajtóra, ami a költöztető furgon ponyvájába fúródik. Etel és Ricsi tanácstalanok, végül kihívják a készenléti rendőrséget. És innen már nincs megállás: szép lassan tűzszerészek, sintér, túsztárgyaló és az állatkert gondozója lepi el az utcát. Abszurd kavalkádba fullad az eljárás.

Ezen hol elkeseredünk, mert azzal szembesülünk, hogy egy idős hölgyet hét és fél millió forintos tartozásért akarnak kitenni a házából, hol pedig megmosolyogjuk, mert mégiscsak van valami komikus abban, hogy senki sem vállalja a felelősséget, mindenki ujjal mutogat, illetve amikor komplikációba ütköznek, hívnak valaki mást, hogy ő intézkedjen. Itt mindenkinek csak keresztneve van – a rendőrségi dolgozók vezetékneve ugyan látszik a mellényükön, de őket is csak a keresztnevükön szólítják –, kicsit olyan az egész, mint egy Tarantino-film: „Menj vissza, és hűtsd le a niggereket, és várd a felmentő Wolfot, aki mindjárt ott lesz”. Itt is érkeznek jó páran, ám felmentő egy sincs köztük, mindenki tanácstalan, senki sem tud megoldást a helyzetre. Szervezetlenség – ez az ország egyik vezényszava, amit akár hashtagként ki is tehetünk Magyarország neve után. Közben pedig ízlelgessük a számot: 7,5 millió. Ennyit ér egy emberi élet, ennyiért már utcára tesznek bárkit, az út szélére, ahol ott hagyják.

A Kilakoltatás egyik erénye, hogy jó érzékkel nyúl a groteszk elemekhez, amiket először nagyban működtet, majd idővel az egyén szintjén is megjelennek, ez pedig már magával hozza a tragikomikumot is. Az egyik aktivistáról (Mészáros Blanka) kiderül, hogy albérletét a szülei fizetik, akik nem mellesleg végrehajtó céget üzemeltetnek, a lány pedig nemsoká New Yorkba utazik ösztöndíjjal, ahol már nem kerítések előtt állva gyakorolja a polgári engedetlenséget, hanem a lakhatás és az aktivizmus összefüggéseiről írja disszertációját. Ennél jóval erősebb – és talán a film legabszurdabb jelenete –, amikor a költöztetők (a főnök szerepében Trill Zsolt) látva, hogy egyelőre nincs mit tenniük, elkéredzkednek fusimunkára, a közeli temetőből kéne kihantolniuk egy koporsót, mivel a hozzátartozók nem fizették a sírhely bérlését. Olyan világ ez, ahol élőt és holtat egyaránt kilakoltatnak.

Akár szájbarágósak is lehetnek a hasonló gesztusok, ám Fazekas viszonylag jó érzékkel kerüli ezeket. A titka, hogy bár olykor-olykor alkalmaz kliséket, elkoptatott metaforikát, ám nem rágja szájba. Mindig épp annyit használ, amit a néző megért, ha épp meg akar. Egyszerűbben szólva: nem néz hülyének, nem infantilizálja a befogadót. A végrehajtó inge egyre koszosabb lesz, és értjük, persze, mivel ez Ricsi első komoly ügye, első kilakoltatása, minél jobban beleveti magát, annál inkább bemocskolódik, de mivel erre senki sem reagál, megmarad a nézőnek, hogy kibontsa a metaforát. Ahogy azt is, hogy az ingen az első foltot az apja és egyúttal a főnöke olajos kéznyoma hagyja. Arról nem is beszélve, hogy Fazekas megfelelően bánik az alig másfél órás játékidővel, ami alatt ügyesen vezeti ki a humort, hogy átadja helyét a tragédiának, így a Kilakoltatás kellő ritmusban jut el az abszurd komikumtól a megsemmisítő drámáig, miközben egy thriller feszültségével adagolja az eseményeket és infókat. Đ

(Kilakoltatás, 85 perc, forgalmazó:

Budapest Film)