Gyógyító zene: Muzsika és egészségnevelés

2016. december 9., 06:25

zeneesegeszsegA zene elméletéről sok könyv megjelent már, ám arról, hogy a muzsika miként hat testi, lelki egészségünkre, kevesebbet tudunk. Neves magyar kutatók – orvosok, biológusok, pszichológusok, pedagógusok – most arra vállalkoztak, hogy bebizonyítsák: a zenehallgatás nem csupán kellemes időtöltés, de komoly gyógyító, nevelő, személyiségfejlesztő hatása is van. Falus András genetikus szerkesztésében nemrég adta ki a Kossuth Kiadó a Zene és egészség című tanulmánykötetet. Ebben elemzéseket olvashatunk egyebek mellett arról, hogyan hat a zene az agyműködésre, a korai zenei nevelés miként gazdagítja a kreativitást. Túry Ferenc pszichiáter arról is ír, milyen erős közösségi élményt jelent számára, hogy egy népzenei együttesben citerázik. Falus András a 168 Órának elmondta: gyerekkorában ő is tanult zongorázni.

– Zenei óvodába jártam, szüleim Fischer Annie-hoz is elvittek meghallgatásra, aki udvariasan közölte: „Andriska nagyon helyes kisfiú.” Ennyi. Később már a biológia és genetika izgatott. Noha legalább húsz éve nem zongoráztam, a muzsika szeretete megmaradt. Rendszeresen járok koncertekre, a dzsessztől a komolyzenéig mindent hallgatok. A zene nagyon sokat segített, jobb emberré tett.
Falust genetikusként is foglalkoztatja a téma. Az epigenetika például azt vizsgálja, a környezet hogyan befolyásolja élettani működéseinket.

– Évekkel ezelőtt, még Kopp Máriával hoztuk létre az Eduvital Egészségnevelési Társaságot. Az egészségtudatos szemléletre szeretnénk felhívni a figyelmet. Fontos környezeti hatásnak tekintjük a művészeteket, így a zenét is, amelynek kulcsszerepe lehet a társadalmi egészségnevelési programokban.

S. ZS.