Egy keresztapa gyermekkora

A kultsorozatok végzete, hogy egész estés film formájában folytatásuk és/vagy előzményük készül. Nem új keletű dolog ez, már a kimondatlanul is példaképnek tartott Dallasnak is lett előbb előzményfilmje, azután két folytatása (amit évekkel később további évadok követtek, de ez már egy másik sztori). Így hát semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy a nálunk Maffiózók címen futó sorozat (eredetiben The Sopranos) előzményeit is fontosnak tartották megmutatni. Igaz, a megszokotthoz képest valamivel később: az utolsó, hatodik évad után tizennégy évvel.

Eredetileg a Maffiózókat is egyetlen filmnek szánták, az ötletgazda David Chase – aki természetesen az előzményfilm körül is bábáskodott – forgalmazói javaslatra bővítette ki. Úgyhogy
A maffia szentjei kapcsán némi fantáziával akár azt is elképzelhetjük, hogy milyen lett volna, ha az alapötlet valósul meg. A magyar cím a sorozatra utal, az angol változat (The Many Saints of Newark) valamivel közelebb visz az alaphelyzethez. Vagyis ahhoz, hogy a Soprano család felemelkedése Newark városának rasszizmussal és etnikai feszültségekkel terhes közelmúltjában gyökeredzik. Az 1967-es zavargások a szépirodalomban és más filmekben is fölbukkantak már, itt pedig részben hátteret, részben alapot szolgáltatnak az eseményekhez: a Sopranók győzelméhez bandaháborúkon keresztül vezet az út, amibe etnikai összecsapások is keverednek.

A sorozat rajongói Tony Soprano ifjúkorára lehetnek leginkább kíváncsiak. Már csak azért is, mert a fiatal Tonyt a Maffiózók főszerepét játszó James Gandolfini fia, Michael alakítja. Igaz, csupán a film második felében, gyerekként ebben a szerepben egy másik színész (William Ludwig) tűnik fel. Azaz hogy nem is igazán tűnik, merthogy a központi figura itt és most a nagybácsi Dickie Moltisanti (Alessandro Nivola), aki bár hellyel-közzel igyekszik egyengetni az unokaöccse útját, és ő mozgatja a többi szálat is, ám az előzményfilmből még utalás szintjén sem derül ki, hogy Tonyból végül miért és hogyan lett a sorozatból ismert keresztapa.

De nemcsak ez A maffia szentjeinek fogyatékossága, hanem főként az, hogy önálló sztoriként meglehetősen sovány. Ahogyan a Maffiózókban is emlegetik a néhai Dickie-t, úgy ez a film is tele van kisebb-nagyobb célzásokkal a sorozat felé – olyanokkal, amelyeket leginkább annak ismerői fedezhetnek fel. Szó se róla, a látványvilágot tisztességesen megcsinálták, a színek és a kép fakósága is azt a látszatot kelti, mintha a hatvanas-hetvenes években vették volna fel. Véres leszámolásokból és vad szexből sincs hiány, ahogy pár vígjátékszerű elemből sem, úgyhogy akár minden adott lehetne egy némi tragikomédiával fűszerezett jó kis amcsi maffiafilmhez. Csakhogy A maffia szentjei nem az. A sorozat rajongói bizonyára örülnek, amiért ismerős helyszíneket láthatnak, vagy egy-egy kikacsintást a későbbi eseményekre. De azt talán ők is hiányolják, hogy a viszonyrendszerek kialakulására nem minden esetben derül fény, és bár Michael Gandolfini mind külsejében, mind gesztusaiban emlékeztet az apjára, a gyerekes stiklik önmagukban nem predesztinálnák Tonyt a DiMeo bűnszervezet élére. Az alkotók mintha nem tudták volna eldönteni, hogy róla, vagy inkább Dickie-ről forgassanak filmet, és bár végül mindkét szálból csipegettek, ez a fajta elegy összességében kevésnek bizonyul.đĐ

(A maffia szentjei, 123 perc, HBO GO)

Szerző: