Csodák és önpusztítás

Markó Iván extázisba tudott hozni akár egy sportarénányi közönséget, képes volt csaknem transzba esni a színpadon. A Maurice Béjárt által koreografált Tűzmadárban szinte repült az Operaház színpadán. Olyan volt, mint egy nem csillapuló vulkánkitörés, fékezhetetlennek tűntek az energiái, teljesen átszellemült volt
a tekintete, mívesen kidolgozott a teste, a publikum pedig csaknem istenként ünnepelte.

Nagy elégtételt jelentett ez neki, akit harmadszorra vettek fel a Balettintézetbe, rossz szemű felvételiztetők alkalmatlannak ítélték a pályára. Miután szerződtették az Operaházba, egy házi forgóversenyen többet forgott neves művészeknél, ezért kapásból utálni kezdték. Béjart a XX. Század nevű legendás balett-társulata szólistájává tette, és ezzel az együttessel végigszerepelte a világot, amelynek tíz legjobb táncosa közé sorolták a kritikusok. Csúcson volt, amikor egy végzős balett-
osztály együtt akart maradni, és megkérte, jöjjön haza a vezetőjüknek. Máig mesésnek tűnik, hogy ez elé nem gördített akadályt a kultúrpolitika, nem tukmált rájuk mást igazgatónak, hanem megteremtette a Győri Balett megalakulásának feltételeit.

Első produkciójukkal, A Nap szeretteivel, nem tudtam betelni. Újra és újra megnéztem. Annak a mámora volt benne, hogy megszületett az együttes, hisznek benne, hogy minden tagja egyenlő, szeretik egymást, és a balettel megváltják a világot. Valóban nemzetközi rangú lett a társulat, csodákat hoztak létre, például a Lorca ihlette Az igazság pillanatát, vagy az elsöprő erejű A csodálatos mandarin előadást, amelyek létrejöttében Markó élettársának, Gombár Judit tervezőnek is oroszlánrésze volt. Gyakran se veled, se nélküled viszonyban voltak. A társulatban is adódtak konfliktusok, direktorként feltétlen odaadást követelt, éjjel-nappali munkát, akár a magánélet feladását.
A kezdetihez képest később több gyengébb előadás is született. Tizenkét év után szakadt el úgy a cérna, hogy hirtelen elhatározással, összecsomagolás nélkül, abban a ruhában, amiben volt, taxiba ült, és meg sem állt vele Bécsig, hátrahagyva az általa alapított művészeti szakközépiskolát is. Koreografált a világ nagyvárosaiban, néhány évre letelepedett Izraelben, ahol tanított is. Hazatérve megalapította a Magyar Fesztivál Balettet, nyitó előadásként velük is színre vitte A Nap szeretteit, amelynek a koreográfiája ugyanaz volt, mint korábban, csak a lényeg hiányzott belőle: a hit és a lélek. Voltak ugyan fellángolások, például a József és testvérei, a Siratófalak, de ez a formáció soha nem ért az egykori Győri Balett nyomába. Markó kezdett kiégni, és túl gyakran nézett a pohár fenekére. Öngúnnyal telve, részeges, magányos férfit alakítva, egyfelvonásos balettben fogalmazta meg önmagát, akit elég módszeresen pusztított. Sokakat elmart maga mellől, legfőbb társának már imádott kutyáját tekintette. Utolsó koreográfiája, Az ember tragédiája kudarca után, azt követően, hogy a neki ítélt jelentős támogatással nem tudott kielégítően elszámolni, 2013 végén feloszlatta a társulatát. Első emeleti budai lakásába vonult vissza. Évek óta nemigen lehetett hallani róla.

Nagy formátumú művész volt, akinek sajnálatos módon kicsúszott a lába alól a talaj, önmaga árnyékává vált. De azokra a csodákra, amelyeket létrehozott, sokan emlékszünk. Đ