Bioelektromossággal a csodagyűlölet ellen

„A Mesternövény elszórta a polleneket!” –harsan fel az ezoterikus örömhír a Buharov testvérek (Igor és Ivan) új, Melegvizek országa című filmjében. Nem biztos, hogy pontosan értjük az anarchista evangélium jelentését, de a megváltás nem értelmezés kérdése: tudatunk kiterjesztése megállíthatatlan. A Buharov testvérek neoavantgárdon iskolázott esztétikája nem hajlandó magyarázkodni. Nem egyszerűen alternatív világokat „ábrázolnak”, hanem meg is „csinálják” azokat, miközben aktivista módon alternatív térré barkácsolják össze a nézők tudatát. Az új film esetében minderre bioenergiát használnak, melynek elsődleges forrása a növényi világgal folytatott spirituális kapcsolat. Persze az UFO-k is képbe kerülnek, hiszen az emberi szellem alapvetően kozmikus csápokkal rendelkezik, amelyek kibogozhatatlan tér-idő hurkait egyetlen földi hatalom se képes szétszálazni. Pedig rendre megpróbálják.

A Melegvizek országának is fontos motívuma, hogy a hatalom képviselői – besorolhatatlan egyenruhások Cserhalmi György vezetésével – a növényi energiát, ezen keresztül az emberi pszichét is ellenőrizni akarják. És itt tárul fel a Buharov-film politikai dimenziója, melynek hungarofuturista jellege is van, abban az értelemben, hogy itt a társadalmi fantázia fölötti kontroll képezi a konfliktusok valódi tárgyát. Ki mondja meg, minek képzelhetjük magunkat? Egyáltalán milyen jövőkhöz vagy átváltozásokhoz van „joga” a magyar állampolgárnak egy illiberális társadalomban? A Buharov testvérek utópikus avantgárdja ebből a szempontból a hatalom által ránk erőltetett realitás szétfoszlatására szólít fel, vagyis politizálja az abszurdot, mert az Én kiterjesztésére alkalmas emancipációs erőt lát benne. Az emberi és nem emberi (természeti vagy földön kívüli) intergalaktikus forradalmának a célja a pszichedelikus-ezoterikus megvilágosodás demokratizálása. A forradalom mint hungarofuturista narkoterrorizmus. Amikor a nemzet fantasztikus Énjének elfogyasztása során az ismétléses jelentésexpanzió a visszájába csap át, és a kiüresedésbe torkollik, hogy elérkezzünk az ideológiai szatorihoz. Legyen a fantasztikum mindenkié! Követeljük az abszurdhoz való jogot! Az experimentális sámánok vezetésével és a mesternövények befogadásával beléphetünk a szellemvilágba, hiszen az elszórt pollen maga a Buharov-féle (film)kép, mely politikai drogként fogyasztható. De a dolog talán még radikálisabb, hiszen ezek az esztétikai pollenek végső soron minden nézőt sámánná avatnak, mert a Melegvizek országának performansz jellege abban rejlik, hogy tanulhatóvá teszi a fantázia felszabadítását. Így valósul meg Antonin Artaud álma
a pestisként működő színházról, hiszen a szabadság anarchikus fertőzése alól senki nem tudja kivonni magát.

Na de mit használ nekünk az abszurd túlhajtása, ha az illiberális realizmus maga is abszurd? Lehetünk abszurdabbak a tavalyi államalapítási ünnepségnél, ami maga is egy Buharov-filmből idézett jelenetnek tűnik? Végső soron forradalmi vagy ellenforradalmi erő az abszurditás? Nyilván pszichedelikus szempontból is vannak rossz meg jó utazások, mely megkülönböztetés nem az utazás felszabadító lehetőségét vonja kétségbe, hanem a kaland felelősségére figyelmeztet. Tripelni is tudni kell. Úgy gondolom, hogy az alapját vesztett kortárs valóságunkat nem lehet már valamiféle „igazság” felől ábrázolni vagy megítélni. A Melegvizek országa arra invitál, hogy szálljunk bele az alternatívák túltermelésébe, tanuljuk meg a politikát mint fantáziát művelni, ha az ébrenlét helyett immár az álmok birodalmában kell az országot újra alapítanunk.đĐ

(Melegvizek országa, 82 perc, forgalmazó: Álomvadász Kft.)