Árnyakon átlépdelve

Gyabronka József nem kisebb feladatra vállalkozik, mint hogy Dante Poklát monodráma formájában tárja a közönség elé. Az első ránézésre szinte lehetetlennek tűnő vállalkozás azonban egy érdekes szcenikai megoldással élve szinte minden kételyt eloszlat a nézőben. A színpadon nincs más, csupán két szék, és ez a díszletnélküliség azonnal jelzi: Gyabronka a mű két főszereplőjét – magát a költőt és Vergiliust, aki az alvilágba kíséri őt – egy személyben fogja megtestesíteni. Úgy, hogy az üres székre odaképzelt Mesterével párbeszédet folytat.

A színművész egyik nagy feladata, hogy ezt a párbeszédet folyamatosan fenntartsa a teljes darab során. Ám ez tényleg csak az egyik része a megmérettetésének, hiszen az alvilág bugyraiban történő utazás során még számos, útjukat keresztező árnyalakot, elkárhozottként a pokol kínjaira jutó szellemet is meg kell idéznie a hangjával. És nem csak a hangjával. Hisz Gyabronka úgy mesél és beszél a pokol elborzasztó természeti jelenségeiről, az utazókat akadályozó szörnyekről, vadállatokról, hogy ezeket azonnal látjuk is magunk előtt. Mintha mögé lenne vetítve a Stix folyó, vagy Dis városa, benne persze a rengeteg jajgató, sikoltozó lélekkel.

Ám amikor a plasztikus színészi játéknak köszönhetően már teljesen elmerülnénk a szenvedések átélésében, a darabhoz használt friss, Nádasdy Ádám-fordítás szövegében hirtelen nem várt fordulatokat észlelünk. Egyszer csak SS-katonákról, „vegyészosztagról” hallunk. A merész dramaturgiai húzás – elsősorban Török Tamara munkáját dicsérendő – a holokausztirodalomban kevésbé járatos néző számára is érthetővé teszi: az alkotók a középkor után a modern kori szenvedésekre is rá kívánják irányítani a figyelmünket. Csakhogy sokakban felvetődhet a kérdés: hogyan kerülhet egy szintre a valóban kisebb-nagyobb bűnöket elkövetők pokolra kárhozása a koncentrációs táborokba ártatlanul deportált embertársaink szenvedésével? A vájt fülű néző számára azonban az analógia korántsem sántít. A Pokol textusába ugyanis a dramaturg vendégszövegként Primo Levi, „a modern kori Dante” szövegeiből csempészett be, aki Auschwitz infernóját megjárva a Pokol bugyraival vélte azonosnak a láger szintén lefelé örvénylő, épp ésszel felfoghatatlan struktúráját. Így teljesen adekvátan válik a monodráma részévé az Akik odavesztek és akik megmenekültek című Levi-alkotásból a Pokol XXXIII. énekét megidéző történet Uglino gróffal, akit a pisai érsek a fiaival együtt halálra éheztetett. Uglino fiai hamarabb elhaláloztak, így az apa a saját haláláig a halott gyerekei húsát ette. Gyabronka Danteként, a Dante szövegébe becsempészett Levi-művön keresztül jeleníti meg, ahogyan a pokolban a gróf büntetésként mindörökké a saját gyilkosa fejét rágja.

Ám hogy a Pokolból és pokolból is lehet reményt meríteni, arra jó példa a Levi-féle Ember ez? Gyabronka által felidézett vegyészének története, aki a Dante-műből Odüsszeusz utolsó utazását ismételgetve tanítja olaszra a koncentrációs táborban francia rabtársát. És a foglyok a „Gondoljatok az emberi erőre: / nem születtetek tengni, mint az állat, / hanem tudni és haladni előre!” Dante-mondattal képesek emberek maradni az embertelenségben. Đ

(Dante: Pokol, Katona József Színház –
Orlai Produkciós Iroda)