A láncfűrész végleg berozsdásodott

A hetvenes években a horror műfajának olyan meghatározó alkotásait mutatták be a mozik, mint a Halloween – A rémület éjszakája, Az ördögűző, a Sóhajok,
A nyolcadik utas: a Halál, az Ómen, A cápa, a Holtak hajnala, a Radírfej, a Testrablók támadása vagy a Sziklák szeme. Ezek kivétel nélkül mind felejthetetlen és műfajteremtő, ma már méltán klasszikusként számon tartott alkotások, ám közülük is toronymagasan kiemelkedik Tobe Hooper 1974-es kis költségvetésű, nyers és hajmeresztő remekműve, A texasi láncfűrészes mészárlás, amely a mai napig semmit sem veszített felkavaró hatásából.

Hooper alig múlt harmincéves, amikor második egész estés filmjét mintegy nyolcvanezer (más becslések szerint száznegyvenezer) dollárból leforgatta Texasban, ám a rendelkezésére álló kevés pénz egyáltalán nem gátolta meg abban, hogy megvalósítsa egyedülálló vízióját az amerikai vidéken utazó gyanútlan hippik zsigeri pokoljárásáról, akik az egyik elhagyatott házban vesztükre Bőrpofába, illetve annak vágóhídon dolgozó kannibál családjába botlanak. Hooper korszakos gyöngyszeme nemcsak az úgynevezett rural – vagyis a kihalt amerikai vidéken játszódó – horrorfilmek szubzsánerének alapjait fektette le, hanem egyúttal óriási hatást gyakorolt a nyolcvanas években kibontakozó kaszabolós slasher filmek későbbi fejlődésére is.

Hooper filmjének balladákat idéző, egyszerre tárgyilagos és költői címe nem árul zsákbamacskát, a karcos hangú John Larroquette felvezető, szuggesztív narrációja pedig csak tovább fokozza a tényszerűség és fojtogató líraiság érzetét, ám A texasi láncfűrészes mészárlás mindezek ellenére nem egy megtörtént gyilkosságsorozatot dolgoz fel. Mindössze Bőrpofa alakja kapcsolja össze a tengerentúli kriminalisztika egyik valódi figurájával, a prédái levágott arcbőrét maszkként viselő láncfűrészes mészárost ugyanis részben a hírhedt sorozatgyilkosról, az áldozatait szintén megnyúzó Ed Geinről mintázták, de a filmbeli Sawyer család történetének többi eleme teljességgel kitalált.

A forgatás során Tobe Hooper páratlan módon bontakoztatta ki kreatív energiáit az egész stábbal együtt, káprázatos közreműködésüknek köszönhetően pedig egy igazán maradandó vizuális horrorszimfóniával ajándékozták meg a mozgókép történetét. Horrorfilmhez képest parádésan merész húzás, hogy Hooper szinte teljes egészében lemondott a belezések explicit ábrázolásáról, ezért aztán az egész filmben csupán alig néhány csepp vért láthatunk. A fenyegetettség tapintható atmoszféráját a brutális és rövid támadások hirtelenségével, illetve a zsigeri díszletek gótikus kísértetiességével teremti meg. Bőrpofa fészkét mintha tömény okkultizmusba mártották volna: kiszáradt csontokból, lenyúzott bőrökből és madártollakból készített boszorkányos installációk díszítik házának szobáit, melyek mélyén vérszomjas félkegyelműként a szája szélét nyalogatva és természetellenesen röfögve rohangál sajátosan ferde testtartással.

A texasi láncfűrészes mészárlásban Hooper kifejezetten effektív módon keveri a dokumentarista és expresszionista stílusjegyeket, a fináléban látható diabolikus vacsorajelenet során például merészen váltogatja a torzított nagylátószögű pillanatképeket az utolsó túlélő, Sally Hardesty idegesen forgó szeméről készített, óriásira nagyított szuperközeli felvételekkel.
A nyugtalanító hatást pedig szinte az elviselhetetlenségig fokozza a film minimalista zajzenéje, a különféle dobok, cintányérok és ütőhangszerek avantgárd hangulatú tört zöreje és szaggatott ritmusú csilingelése. A texasi láncfűrészes mészárlás „olyan alapfilm, mint a Psycho, amely után nem lehet többé filmet készíteni a régi módon. Ez már nem csupán az ártatlanság korának vége. Az ártatlanság hitének kora is véget ért”, írta találóan Király Jenő
A film szimbolikájában Tobe Hooper örök érvényű klasszikusáról, amelyet kivételes művészi értékei miatt az 1975-ös Cannes-i Filmfesztiválon is levetítettek, arról nem is beszélve, hogy később beválogatták a New York-i Modern Művészeti Múzeum állandó gyűjteményébe is.

Tobe Hooper tizenkét évvel az első rész után maga rendezte meg harmincmillió dolláros bevételt hozó filmjének folytatását, ám A texasi láncfűrészes mészárlás 2. – Halálbarlang az eredetivel ellentétben nem más, mint egy fekete humorban és véres jelenetekben tobzódó horrorkomédia, az emberevő Sawyer család szürreális bacchanáliája, amelyben a Lefty nevű főszereplőt alakító Dennis Hopper például két láncfűrésszel a kezében vív fergetegesen komikus párbajt Bőrpofával, a családfő pedig a film elején egy chilifőző verseny győzteseként tér haza. Az áldozatok ezúttal nem gyanútlan hippik, hanem egy rádióállomás lemezlovasai, akiket végül egy elhagyatott vidámpark föld alatti barlangjába hurcolnak a kannibál család tagjai. Lefty, az egykori Texas Ranger pedig nem más, mint az első részben megismert Sally Hardesty bácsikája, aki a franchise ritka antagonista karaktereként elszántan és felkészülten száll szembe a Sawyer család tagjaival, akik után már több mint egy évtizede nyomoz. Eltúlzott karikatúraszerűsége és erőteljes paródia jellege miatt a második rész az 1986-os bemutatását követően megbukott, a rajongók jelentős része azóta viszont a nyolcvanas évek egyik kultuszfilmjeként tiszteli.

A kilencvenes években két további folytatás is készült, ám ezek szintén nem sokat tudtak hozzátenni Bőrpofa és a Sawyer család mitológiájához, arról nem is beszélve, hogy többnyire csak sematikusan megismételték az első részben látott dramaturgia fontosabb csomópontjait, miközben még inkább eltúlozták a második részt jellemző groteszk és abszurd világot. Az 1990-ben bemutatott Bőrpofa – A texasi láncfűrészes mészárlás folytatódik 3. áldozatai ezúttal egy Texason átautózó szerelmespár, a franchise talán legrosszabbul sikerült epizódját pedig még a Tex Sawyert alakító Viggo Mortensen sem menti meg. A négy évvel később készült A texasi láncfűrészes gyilkos visszatér című negyedik rész szerencsétlen áldozatai a szalagavató báljukról meglógó fiatalok. Ezt a filmet 1997-ben csak azok után kezdték szélesebb körben vetíteni az amerikai mozik, hogy a film főszereplői, Renée Zellweger és Matthew McConaughey időközben befutott sztárok lettek Hollywoodban – ám a film újbóli bemutatását mindkettejük ügynöke megpróbálta megakadályozni. Erről a negyedik részről amúgy elég nehéz eldönteni, hogy vajon az első rész paródiája akar-e lenni, vagy esetleg csak sikertelenül próbálja meg imitálni a második rész hisztérikus vígjátéki mivoltát, annyi azonban a mentségére legyen mondva, hogy a mechanikus műlábával fejeket összetaposó McConaughey eszelős színészi játéka felettébb szórakoztató, a készítőknek pedig legalább sikerült árnyalniuk a magát női ruhában és kirúzsozva illegető Bőrpofa szexualitását.

2003-ban mutatták be A texasi láncfűrészes mészárlás hangulatos képi világú remake-jét, amely nem több egy tisztességes, ám ötlettelen hollywoodi iparosmunkánál. Ebben a készítők ezúttal egy bőrbetegséggel magyarázták meg, hogy Bőrpofa miért is takarja el magát áldozatai levágott arcával. A remake három évvel később forgatott folytatása,
A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet áldozatai a barátnőikkel a bevonulás előtt felszabadultan nyaraló leendő katonák, akikre a vietnámi háború pokla vár, de a film egyúttal Bőrpofa eredettörténetéből is felvillant néhány részletet. Ezt viszont teljes egészében a 2017-es Bőrpofa című felvonás meséli el, amiből megtudhatjuk, hogy a címszereplő miként szökött meg egy kiskorúak számára fenntartott javítóintézetből, és hogy az eközben szerzett súlyos sérülései miatt torzult el az arca.

A 2013-ban bemutatott A texasi láncfűrészes: Az örökség című film az első rész közvetlen és teljesen felesleges folytatása, csak úgy, mint a közelmúltban a Netflixen bemutatott újabb felvonás, amely szintén A texasi láncfűrészes mészárlás címet kapta. Az új és szintén közvetlen folytatás áldozatai ezúttal a manapság nagy népszerűségnek örvendő influenszerek, akik ötven évvel később azért utaznak a texasi Harlow kihalt városába, hogy ott elárverezzék a régi házakat, majd így hozzanak létre egy új és trendi dzsentrifikált lakóterületet. Az árverésre váró árvaház utolsó lakója azonban pechjükre Bőrpofa, aki felülírja a túlzottan magabiztos és nagyképű fiatalok terveit. David Blue Garcia alig több mint 75 perces filmje sajnos csak a nézők vérszomját képes kielégíteni, hiszen a látványosan kivitelezett láncfűrészes öldöklések egyre harsányabb sorozatán túl érdemi történettel nem szolgál, igaz, Bőrpofa emberbőrből készült maszkja hosszú idő után legalább újra igazán bizarr. Ez az új film egy fájdalmas és üres mellélövés, még annak ellenére is, hogy visszatér benne Sally Hardesty, ám a készítők vele sem tudtak mit kezdeni, nem véletlen, hogy hiába várta a bosszút évtizedeken át, karaktere szánalmas véget ér. Be kell látnunk, hogy igaza volt Király Jenőnek, amikor azt írta, hogy „A texasi láncfűrészes mészárlás a néző számára letérés az útról, és találkozás a kezdet rettenetességével. Ezért csak egyszer lehetett sikeresen megcsinálni, a folytatások és a remake már egy utat, kódot, programot képviselnek, nem mindennek hiányával való találkozást szerveznek számunkra”.đĐ

(A texasi láncfűrészes mészárlás,

81 perc, Netflix)