Az USA megkezdte EBESZ-megfigyelői kivonását Kelet-Ukrajnából

A beszámoló szerint az EBESZ ismertetőjelét viselő több páncélozott járművet lehetett látni a szervezet helyi székháza előtt vasárnap kora reggel. 

2022. február 13., 20:12

Szerző:

Az Egyesült Államok vasárnap megkezdte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) keretében szolgáló személyzetének kivonását az oroszbarát szakadárok kezén lévő, kelet-ukrajnai Donyeck városából egy esetleges orosz invázió veszélye miatt – jelentette a Reuters hírügynökség a helyszínen lévő újságírójára hivatkozva, írja az MTI.

A beszámoló szerint az EBESZ ismertetőjelét viselő több páncélozott járművet lehetett látni a szervezet helyi székháza előtt vasárnap kora reggel. A járműveket bőröndökkel pakolták meg, majd elhajtottak. Az EBESZ egyelőre nem reagált a megkeresésekre. A Reuters két forrásból is úgy értesült, hogy az Egyesült Államok kivonja EBESZ-megfigyelőit Ukrajnából, Nagy-Britannia pedig átirányítja sajátjait a szakadárok uralma alatt álló térségekből az ukrán kormány kezén lévő régiókba. Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója a Reutersnek nyilatkozva elmondta: Kijev abban érdekelt, hogy az EBESZ különleges megfigyelő missziója teljes kapacitással működjön, ugyanakkor nem kommentálta „az EBESZ-re tartozó ügyeket”.

Orosz reakció

„Felszólítjuk az EBESZ vezetését, hogy határozottan vessen véget a misszió manipulálására irányuló kísérleteknek, és akadályozza meg, hogy a szervezetet belerángassák a körülötte játszott tisztességtelen politikai játszmákba. Abból indulunk ki, hogy a mesterségesen gerjesztett feszültségek körülményei között a misszió megfigyelő tevékenységére - megbízatásának teljes mértékben eleget téve - nagyobb szükség van, mint valaha” – írta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő vasárnap kiadott állásfoglalásában.

„Az EBESZ soros elnöksége és az EBESZ főtitkára tájékoztatta a tagállamokat « egy sor ország » azon döntéséről, hogy állampolgáraikat, akik az EBESZ ukrajnai különleges megfigyelő missziójának személyzetéhez tartoznak, « a biztonsági feltételek romlása miatt » áthelyezik. Ez a döntés komoly aggodalomra ad okot. A missziót szándékosan rángatják bele a Washington szította militarista pszichózisba, és eszközként használják egy esetleges provokációhoz” – írta a diplomata.

EBESZ-megfigyelők

Egy diplomáciai forrás szerint a dán EBESZ-megfigyelők is elhagyták Donyecket. A Reuters nem tudta megállapítani, hogy elhagyták-e Ukrajnát, vagy az ukrán kormányerők felügyelte térségekbe mentek. Eddig 21 EBESZ-megfigyelő hagyta el a felkelők uralma alatt lévő várost, és további harminc tervez így tenni.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet különleges megfigyelő missziója a Krím-félsziget Oroszország általi 2014-es elcsatolása nyomán a kijevi kormányerők és az Moszkva-barát szakadárok között Kelet-Ukrajnában folyó harcok kitörése óta működik a régióban. Az EBESZ honlapja szerint az Ukrajnában állomásozó 680 megfigyelőből 515-en az ország keleti felében tevékenykednek.

Washington és szövetségesei a kiújult feszültségek közepette felszólították állampolgáraikat, hogy haladéktalanul hagyják el Ukrajnát. A Nyugat azzal vádolja Oroszországot, hogy több mint százezer katonát vonultatott fel az ukrán határon invázióra készülve. Moszkva tagadja, hogy meg akarná támadni nyugati szomszédját.

 

(Kiemelt kép:  AFP | Nicholas Kamm)