Soros György szóvivője: cinikus és felháborító azt terjeszteni, hogy fizetnénk az amerikai tüntetőket

2020. június 6., 20:20

Szerző:

„A Facebookot, a Twittert, illetve más közösségi platformokat használnak annak a teljes mértékben megcáfolt összeesküvés-elméletnek a terjesztésére, amely szerint Soros György és a Nyílt Társadalom Alapítvány fizet a tüntetőknek, jelen esetben a George Floyd meggyilkolása miatt tiltakozóknak.

Megdöbbent minket az a próbálkozás, amely az egyesült államokbeli, és a világ minden más tájáról származó emberek elemi erejű felháborodását és haragját próbálja megkérdőjelezni”

– közölte Soros György szóvivője, Michael Vachon. 

Már kapcsolatba is léptek a Twitterrel és a Facebookkal, de a két cég egyelőre „semmilyen érdemi lépést nem tett a felháborító helyzet kezelésére".

Hangsúlyozza: gyászolják George Floydot, és minden afroamerikai halálát, akik rendőri brutalitás áldozatai, elszenvedői voltak.

 

Reménykednek abban, hogy az emberek békésen tüntetnek az igazságszolgáltatás jobbá tételéért, amely a történelem során már többször kudarcot vallott etnikai kérdésekben. „Az erőszak minden formáját elutasítjuk, és nem engedjük, hogy néhány ember romboló tettei elvonják a figyelmet az összefogásról" - folytatódik a közlemény.

„Ezek az emberek azért tiltakoznak, mert aggódnak az országukért, nem azért mert bárki is fizetne nekik, ahogy azt néhány cinikus hang állítja. Minden ilyen állítás hamis, sértő, és kárt okoz a demokráciának" - teszi hozzá.