Koronavírusos betegeket mosdat önkéntesként Röhrig Géza New York-ban

2020. április 7., 13:48

Szerző:

Önkéntesként, mentősegédként dolgozik a járvány által most leginkább sújtott New Yorkban Röhrig Géza. A költővel, az Oscar-díjas Saul fia színészével Nyáry Krisztián író készített élő videóinterjút a Facebookon.

Mint Röhrig – aki korábban amúgy halottmosdatóként is dolgozott szintén New Yorkban – elmondja,

hét éve nem mentőzött, akkor is csak fél évig, de felhívta a volt főnöke, hogy kellene a segítség. Vagyis odaát ennyire komoly a helyzet.

Röhrignek el kellett végeznie egy hatórás tanfolyamot, és le kellett vizsgáznia, hogy újra szolgálatba álljon. New York városában nagyjából 100 ezer olyan önkéntes van, mint ő. Eddig Queens és Brooklyn volt a járvány két gócpontja a városban, de szerinte nemsokára Long Island lesz.

„Tegnap három koronást mosdattunk, és persze nem pont úgy, ahogy eddig, de még megy ez egy dolog. Aztán mindhárman mentek egy online temetésre” – árulta el.

A színészt is kellett volna tesztelni koronavírusra, ám ez még nem történt meg, csak kedden fog. A halottak mosását most szigorúbb keretek között engedélyezik csak a járvány alatt, muszlim és zsidó halottak számára. 

 

Röhrig a Saul fiával lett világszerte ismert, a holokausztdrámában ő alakítja Sault, aki egy haláltáborban kétségbeesetten próbál méltó temetést intézni egy halott gyereknek, akiről azt állítja, hogy a fia. Habár úgy tűnt, hogy utána felhagy a színészkedéssel, feltűnt Matthew Broderick mellett a Porrá című drámában, illetve a legújabb hírek szerint Jézust fogja alakítani Terrence Malick The Last Planet című filmjében.

(Az Index nyomán)