Putyin gyengeségből ölette meg Prigozsint – közölte Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij pénteken közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő áll az orosz vezetés ellen fellázadt Wagner zsoldoshadsereget alapító Jevgenyij Prigozsin halála mögött. Az ukrán elnök egy kijevi konferencián beszélt erről kérdésre válaszolva, konkrét bizonyítékok említése nélkül.

2023. szeptember 9., 07:35

Szerző:

„A tény, hogy (Putyin) megölette Prigozsint – legalábbis mindnyájan ezzel az információval rendelkezünk, és semmi mással – arról árulkodik, hogy (Putyin) racionálisan gondolkodik, de arról is, hogy gyenge” – jelentette ki pénteken Zelenszkij.

Prigozsin, aki júniusban egynapos lázadást indított az orosz hadvezetés ellen, a múlt hónapban mindmáig feltáratlan repülőgép-szerencsétlenségben halt meg a Wagner legmagasabb rangú vezetőivel együtt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csaknem 24 óra után beszélt először a balesetről. Televíziós beszédében részvétét fejezte ki az elhunytak családtagjainak, és Prigozsint „tehetséges üzletembernek” nevezte. Szerinte a zsoldosvezér „bonyolult sorsú ember volt, aki súlyos hibákat követett el az életben, ugyanakkor igyekezett elérni a szükséges eredményeket”.

A Kreml korábban azt közölte: a szerencsétlenség valamennyi lehetséges okát kivizsgálják, beleértve a szándékos okozást is. Az elnöki hivatal mindazonáltal „teljes hazugságnak” nevezte, hogy Vlagyimir Putyin adott volna utasítást arra, hogy gyilkolják meg Prigozsint és az embereit. Ezzel együtt Putyin számos ellenfele hunyt el gyanús körülmények között.

(Kiemelt kép: az ukrán elnöki sajtószolgálat által 2023. szeptember 8-án készített, és az ukrán elnöki sajtószolgálat által közzétett képen Volodimir Zelenszkij Ukrajna elnöke látható a jaltai európai stratégia 18. ülésén Kijevben. Forrás: / UKRAIN ELNÖKI Sajtószolgálat / AFP)