Nyílt levél Ferenc pápához

Az olasz La Repubblica című lap ugyan a rövidített, de a Gazeta Wyborcza a teljes nyílt levelet nyilvánosságra hozta, amelynek egyik szerzője a lap alapító főszerkesztője, Adam Michnik, a másik Jarosław Mikołajewski, s amelyet egy lengyel plébános, Lemanski atya, és egyben a lengyel egyház ügyében Ferenc pápához írtak – és amelyet elküldtek a Vatikánba.

2015. április 7., 16:09

„Szentséges Atya,
az egyház ügyében írunk önnek Lengyelországban.

A Gazeta Wyborcza című lap újságírói vagyunk – egy független lapé, amely 1989-ben keletkezett, együtt a demokratikus Lengyelországgal. Egyikünk főszerkesztő, a másikunk publicista. Keresztényeknek érezzük magunkat, noha egyikünk nincs megkeresztelve, másikunk pedig nem gyakorolja a vallást. Nem mondhatjuk magunkról, hogy nem vagyunk hívők. Mindegyikőnk a maga módján keresi Istent és a maga módján imádkozik, mindkettőnk végtelenül tiszteli a katolikus egyház történelmi szerepét hazánkban.

Azért írunk, mert nyugtalanít bennünket néhány lelkipásztor alakja és kijelentései, amelyek sértik az embereket és negatívan hatnak a társadalmi életre Lengyelországban. Amikor az egyházról beszélünk, gyakran felteszik a kérdést: „Miért emelik fel a szavukat a nem katolikusok olyan ügyekben, amely őket nem érinti?” A válaszunk: az egyház állapota az egész lengyel társadalomra hatással van. Tanításától és stílusától nagymértékben függ, hogyan beszélnek egymással a lengyelek, milyen aurát teremtenek a magán- és a közéletben. Azért foglalkozunk az egyház állapotával, mert az emberiséggel, benne Lengyelországgal foglalkozunk.

Levelünk közvetlen oka a Wojciech Lemański atya sorsa iránti aggodalom – ő egy kiváló lelkipásztor, akire úgy gondolunk, mint egy tanulóra, sőt mint Ferenc lovagjára. A tanulót szerénységre, egyszerűségre, kegyeletre, az igazság keresésére nevelik. Lovaggá a bátorsága és a radikalizmusa tette, amellyel szembenézett azokkal a problémákkal, amelyekkel az egyház Lengyelországban nem szívesen foglalkozik. Ezt a káplánt, aki ma 55 éves, két évvel ezelőtt püspöke nyugdíjazta, tavaly pedig felfüggesztette.

Háromszor kíséreltünk meg önnel interjút készíteni. Kétszer visszautasították, harmadszor nem válaszoltak, ezért döntöttünk úgy, hogy levelet írunk. Nagyon sokan írnak önnek levelet Lengyelországból, Szentatya, ugyanebben az ügyben, válasz nélkül. Nem tudjuk, hogy ezek a kérések eljutnak-e önhöz. Kihasználva a La Repubblica udvariasságát, amely közölte az ön és Eugenio Scalfari közötti szokatlan gondolatok váltását, azt akarjuk, hogy Lemański atyáról is biztosan eljusson az információ önhöz. Csak most, ennek a publikációnak köszönhetően lehetünk biztosak abban, hogy az ön reakciójának hiánya meggyőződésből és az ön döntéséből fakad, nem pedig az ismeretek hiányából. Mégis azzal a reménnyel írunk, hogy visszahelyezi a jó, kegyeletteljes káplánt a szolgálatba, ezzel jelt adva a lengyel klérusnak és a lengyel katolikusoknak, milyen a lelkipásztori szolgálat mintája, milyen Ferenc pápa korszaka dialógusainak nyelvezete.

Lemański atya nem kereste a közismertséget, egy Varsótól nem messze levő kis falu papja volt. Sokan közülünk 2013-ban hallottunk először létezéséről, amikor az első lengyel nő az in vitrónak köszönhetően szült gyermeket, és Agnieszka Ziółkowska bejelentette hite elhagyását. Döntésének okaként az egyház diszkrimináló hozzáállását nevezte meg az olyan személyekkel szemben, akik ennek az eljárásnak köszönhetően jöttek a világra. A falusi pap drámai felhívásában Agnieszka Ziółkowskához, hogy maradjon a közösségben, azt írta: »Asszonyom, önnek helye van az egyházban, és ne hagyja magát erről a helyről eltéríteni.« Lengyelországban egy káplán ilyen harca a hívőért hősies és kivételes.

Ekkor lett ismert Lemański atya neve, noha néhányan emlékeztek 2011-re, amikor az egyik püspök nyilvánosan lejáratta az egyházzal szemben kritikus nőt, mert apja »marxista« volt, a káplán pedig a szavait »nem csupán püspökhöz, de keresztényhez is méltatlannak« minősítette. A püspöki karra ez bizonyára hatással lehetett, hiszen nem volt ahhoz hozzászokva, hogy egy egyszerű pap egy püspököt kritizált volna más iránti tiszteletének hiánya miatt.

A lengyelországi egyházi hierarchia másik problémája Lemański atyával annak elkötelezettsége a keresztény–zsidó-dialógusban. Az atya a Keresztény–Zsidó Lengyel Tanács tagja, egyházközségében lelkes információs tevékenységet folytatott, és a keresztények és az »idősebb testvér« együttélését érintő formációkat segített. Közösségének tagjaival a holokauszt lengyelországi emlékhelyeire utazott, és fájlalta, hogy ott ritkán találkozik püspökökkel és más lelkipásztorokkal.

Ezekről a kérdésekről is beszélgetett 2010-ben a káplán feljebbvalójával, de erről csak három évvel később számolt be az egyik lengyel rádiónak, ahol elmesélte, hogy a találkozóra az érsek kezdeményezésére került sor. Hoser érsekkel a problémákról tárgyaltak, többek között a Lemański atya számára fontos keresztény–zsidó párbeszédben való elkötelezettségéről, s olyan vélemény is elhangzott, amely ezt feleslegesnek ítélte. Az érsek erre a témára helyezte a hangsúlyt, sőt az atya elmondása szerint még az is felvetődött, hogy ez nem olyan közösség, amellyel érdemes kapcsolatokat fenntartani. A káplán megdöbbenésére az érsek még azt is megkérdezte tőle, körül van-e metélve. Lemański atyát feldúlta a kérdés, de az érsek azt megismételte, mondván, nincs ebben semmi nem normális, az atya mondja meg, ahhoz a néphez tartozik-e – számolnak be az újságírók a történtekről.

S hogy még mi rosszat tett Wojciech atya? Például a szegényektől nem fogadott el pénzt a temetésért, kijárt a betegekhez, hogy vigasztalja őket, szemrehányást tett a püspököknek az egyházi pedofíliák esetében.

2013-ban Hoser érsek felmentette Lemański atyát a szolgálatból, azzal indokolva, hogy »hiányzik belőle a tisztelet és az engedelmesség a püspökök iránt és a lengyelországi püspökök tanításai iránt bioetikai kérdésekben, ezért további szolgálata megyéspüspöki feljebbvalója alatt lehetetlenné vált. Nyilvánosan hirdetett nézetei nem felelnek meg a jog követelményeinek, és komoly károkat okoznak az egyházi közösségben.«

Ennek a döntésnek és a bizonytalanságnak a következtében az a lelkipásztor, aki eltörölte a határokat a katolikusok és a nem hívők, a zsidók és a keresztények között, ma egy Varsó alatti kis faluban, öreg apjánál lakik, és sorra feleslegesen írja beadványait az Apostoli Fővárosba, s hónapok óta semmilyen díjazásban nem részesül. Tudott erről, Szentséges Atya? – kérdik a levél szerzői. – Elmagányosodott, mert csak néhány lelkész keresi az izolációra ítélt kolléga társaságát. A püspök, hogy eltávolítsa, bezáratta a templomot. Az egyházközség közösségét szétverték.”

A levél írói szerint nehéz megállapítani, kinek van igaza az egyházi jog szempontjából, de úgy vélik, a püspököknek ahelyett, hogy büntetik, meg kellene hallaniuk szavait az emberek tiszteletéről, akik in vitro módon jöttek a világra.

Lemański atya ellenálló a szörnyű betegségekkel szemben, mint a konformizmus és a talpnyalás, amely nem idegen a lengyel klérus számára sem. „Szentséges Atya, talán volt olyan szerencséje az életben, hogy találkozott makacs nonkomfortistákkal. Ha igen, tudja, hogy nehéz emberek, de szépek. Szépek, mert nehezek. A rosszat rossznak, a jót jónak nevezik. Éppen ilyen ember Wojciech atya.”

A nyílt levél írói szerint nem az ő feladatuk kideríteni és eldönteni, hogyan zajlott le az a bizonyos beszélgetés Lemański atya és Hoser püspök között, de hisznek az atyának, mert a fájdalomig igazságmondó.

„Szentséges Atya, nem akarjuk az egyház tanításait megváltoztatni” – írják a szerzők, akik örömmel fogadták az egyházi nyelvezet változását, amely Ferenc pápává választásával kezdődött. Ennek – és Wojciech atyának is – köszönhetően szeretnék a levél írói keresni az egyházzal a közös utat, amelyet a lengyel egyház nagyon megnehezít, mert azoknak az embereknek, akiknek nem közömbös a hit kérdése, ez élet vagy halál ügye.

„Lengyelországban nagyon sok szövetségese van forradalmának a hitet keresők és a hittel szemben közömbösek között is. Kevesebb a lelkészek és az episzkopátus soraiban. Kár volna elpazarolni azt az elhivatott papot, aki a leginkább elfogadta üzeneteit, sőt saját lelkiismerete miatt várva várta azokat, aminek bizonyítéka az események kronológiája.

Bizonyosak vagyunk abban, hogy elolvassa ezt a levelet, mert tudjuk, hogy érdeklődik a világ iránt. Nem hisszük, hogy lovagját bajban hagyja.”

Húsvéti üdvözlettel
Adam Michnik és Jaroslaw Mikolajewski
Varsó, 2015. március”