Elmarad a hétfői cseh-skót NL mérkőzés

A bejelentés szerint a cseh együttes vizsgálatakor két pozitív esetre derült fény, ezért nem lép a válogatott pályára a hétfői játéknapon.

2020. szeptember 5., 12:54

Szerző:

A cseh csapat péntek este még szerepelt: vendégként nyert Pozsonyban 3-1-re a szlovákok legjobbjai ellen. A találkozó előtt jelentette be a Slavia Praha elnöke, hogy a mérkőzést követően kérni fogja klubja hét játékosának távozását a cseh keretből, mivel a nemzeti csapatnál már a második stábtag kapta el a koronavírust. A prágai együttes a Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásában - vagy a svájci Young Boysszal, vagy a dán Midtjyllanddal - mérkőzik szeptember 22-én és 23-án, majd pedig 29-én és 30-án.

Tomas Soucek, a West Ham United középpályása és Patrik Schick, az AS Roma támadója már eleve kihagyni kényszerült a szlovákok elleni összecsapást, mivel korábban házi karanténba kerültek azt követően, hogy közvetlen kapcsolatban voltak a válogatottnál az első pozitív tesztet produkáló - meg nem nevezett - stábtaggal.

 

 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).