Nincs kegyelmi időszak

Csökkenő vásárlóerő, a közkórházak finanszírozása és az ukrajnai háború – a meggyőző többséggel újraválasztott francia államfőnek, Emmanuel Macronnak nem igazán adatik meg a száznapos türelmi időszak. „Több fronton is égetőek a problémák, Ukrajnában sajnos szó szerint, s ezek sürgős megoldást várnak. Macron a választás éjszakáján azt mondta, hogy megértette a választók üzenetét. Ráadásul azért sincs kegyelmi korszak, mert júniusban nemzetgyűlési választások lesznek. Alighogy véget ért a kampány, lényegében elkezdődött a következő”, írta le a franciaországi helyzetet a 168 Órának Véronique Auger televíziós műsorvezető-újságíró, a France 3 közszolgálati csatornán sugárzott Avenue de l’Europe (Európa sugárút) című riportmagazin házigazdája.

Az elnökválasztás hangulatát rendkívül feszültnek nevezte, elsősorban azért, mert Marine Le Pen, a szélsőjobboldali-nacionalista Nemzeti Tömörülés (Rassemblement National, RN) vezetője fenyegetően közel került az Élysée-palotához. „Végül működött a köztársasági front, az április 24-i második fordulóban jelentős mértékben szavaztak Macronra azok, akik bár nem kedvelik a régi-új államfőt, de mindenképpen meg akarták akadályozni Le Pen győzelmét. Ugyanakkor látni kell, hogy a szélsőséges erők – bal- és jobboldalon egyaránt – összességében a voksok több mint negyven százalékát kapták. Lényegében azokról az „elégedetlen”, „dühös” és „elfelejtett” rétegekről van szó, amelyek Nagy-Britanniában megszavazták a brexitet, az Egyesült Államokban pedig hatalomra juttatták Donald Trumpot”, mondta Auger.

A köztársasági front és Macron sikerében Auger szerint sokkal nagyobb szerepet játszott az ukrajnai háború, Ukrajna és Oroszország megítélése, mint ahogy azt a kommentátorok jelentős része gondolja. A francia közvélemény többsége tisztában van a rendkívül szoros és komoly történelmi múltra visszatekintő gazdasági-kulturális kapcsolatok jelentőségével, ugyanakkor pontosan be tudja azonosítani az agresszort. „Macron az elmúlt két hónapban nagyon komoly nemzetközi diplomáciai teljesítményt produkált, ezt szintén értékelték a választók. S nem akartak olyan államfőt, aki köztudottan orosz banki hitelekből is finanszírozta a választási kampányát.”

Széles körben elterjedt az a vélekedés, hogy 2022 volt az utolsó esély Marine Le Pen feltartóztatására. Kevésnek bizonyulhat a köztársasági front, ha folytatódik a francia politikai spektrum jobbra tolódása; ha a Nemzeti Tömörülés még biztosabban beépül a fősodorba; s ha senkinek sem kell szégyellnie, hogy kire voksol. Auger szerint ez igaz, de beláthatatlan, milyen mozgások lesznek a szélsőjobboldalon. Miután 2017-hez képest jelentősen növelte az elnökválasztás második fordulójában kapott voksok számát, Marine Le Pen győzelemként adja el a vereségét. A Nemzeti Tömörülésben senki sem kérdőjelezi meg a háromgyermekes anya vezető pozícióját, ugyanakkor a még radikálisabban jobboldali Éric Zemmour azt hangoztatja: Marine Le Pen kétszer is kudarcot vallott, a nacionalista-szuverenista erőknek a publicista mögött kellene felsorakozniuk.

Az idei francia államfőválasztás további hozománya az egykor szebb napokat látó „néppártok”, a szocialisták (Parti socialist, PS) és a köztársaságiak (Les Républicaines, LR) jelentéktelenné válása.
A PS államfőjelöltje, Anne Hidalgo párizsi főpolgármester és a köztársaságiak színeiben induló Valérie Pécresse volt miniszter összességében kevesebb mint hét százalékot kapott. Sokan úgy látják, hogy a francia politikát négy nagyobb tömb uralja: a centrista Macron, a szélsőjobb,
a Jean-Luc Mélenchon által uralt szélsőbal és a tartózkodók, nem szavazók jelentős tábora. S ez a kvartett fogja meghatározni a nemzetgyűlési választásokat is.

Auger szerint mindez korántsem biztos, a parlamenti erőpróba ismét képbe hozhatja a szocialistákat és a köztársaságiakat. E két párt a települési önkormányzatokban és választott regionális testületekben sokkal kiterjedtebb kapcsolati hálóval rendelkezik, mint Le Pen és Zemmour hátországa, vagy a Macron által létrehozott párt,
a Köztársaság Lendületben (La République En Marche, LREM). Nem csoda, hogy Macron igyekezett és igyekezni is fog mind a szocialistáktól, mind a köztársaságiaktól minél többeket átcsábítani magához. Első államfői mandátuma alatt a „bázis szélesítése” és a „nemzeti összefogás” jegyében kérte fel kormányfőnek Édouard Phillippe-et, a normandiai kikötőváros, Le Havre polgármesterét. S amikor a mindennapokat megbénító sárgamellényes mozgalom „leszerelése” érdekében menesztette az LR-es politikust, utódot is a jobbközép formációból választott. Méghozzá a Pireneusok keleti részében fekvő, mindössze hatezer lakosú település, Prades polgármesterét, Jean Castexet.

A Philippe-nél sokkal népszerűbb Castex azért is érdekes, mert esélyes lehet arra, hogy Macron őt szemelje ki lehetséges utódjának a 2027-ben esedékes következő elnökválasztáson. „Macronnak szerintem két éve van arra, hogy megtalálja a megfelelő integráló erővel rendelkező, centrista beállítottságú személyiséget. Bárkire is essen a választása, három év kell ahhoz, hogy az illetőt úgymond felépítsék”, mondta Auger. Az idők változását jelzi, hogy amikor 2020 nyarán Castex a spanyol határ közeléből felköltözött Párizsba, többen megmosolyogták erős déli akcentusát. Közel két év elteltével már nem „poén” ezzel „viccelődni”. Kérdés persze, hogy egy nagy társadalmi-kulturális ugrást végrehajtó Castex érez-e magában az Élysée-palota meghódításához elengedhetetlenül szükséges ambíciót. Aki francia elnök akar lenni, hatalmas egóval kell rendelkeznie. Arról nem is beszélve, hogy muszáj elcsavarnia a választók, főleg a fiatalok fejét egy szociálisan igazságosabb, a társadalmi különbségeket csökkentő, a környezetet élhetőbbé tevő világ álmával. đĐ