Meghalt az állatkert két orrszarvúja, de az állatorvosok sem tudják, hogy mitől
Az erfurti állatkert állatorvosai kizárták az idegenkezűséget.
Két nappal egy fiatal hím orrszarvú, Tayo halála után az anyaállatot, Marcitát is holtan találták karámjában pénteken Németországban az erfurti állatkertben, ahol értetlenül állnak a történtek előtt.
A halálesetek rejtélyét vadon élő és állatkerti állatokkal foglalkozó patológusok próbálják megfejteni. Az állatorvosoknak fogalmuk sincs, mi okozhatta a váratlan és korai pusztulást, idegenkezűségnek sincs nyoma. Az orrszarvúk 20-25 évig élnek, olykor 40 évig is. A 17 éves nőstény orrszarvú, Marcita észrevehetően meggyászolta ugyan halott borját, Tayót, újra és újra szólította azt, de ettől eltekintve úgy tűnt, hogy teljesen rendben van.
„Ritkán fordul elő, hogy ennyire a sötétben tapogatózunk” – mondta Sabine Merz, az állatkert igazgatója. „Derült égből villámcsapás, ráadásul egyszerre kettő” – tette hozzá. Az anyaállat januárban „ünnepelte” 17. születésnapját, és újra vemhes volt, ez év őszére várták az újabb utódot. A két állat halálával orrszarvú nélkül maradt az erfurti állatkert.
(Kiemelt kép: Tayo, az erfurti állatkert egyik orrszarvúja 2022. január 18-án. fotó: MARTIN SCHUTT / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP)