Más ez a szabadság
Nyolc és fél év pincerabság traumájának feldolgozásához kevés az eltelt idő – ez is kiderül azokból az interjúkból, amelyeket Natascha Kampusch bátor szökésének harmadik évfordulóján adott. Aki odafigyel, azt is észreveszi, milyen magányos ez a gyermek- és serdülőkorától megfosztott 21 éves fiatal nő, mennyire nem találja a helyét a maga választotta szabad világban.
Tabutéma továbbra is az elrabló, az akkor 44 éves Wolfgang Priklopil. Sok másról azonban nagyon is nyíltan beszél Natascha Kampusch a ritka interjúkban, amelyek kizárólag az évfordulónak köszönhetők. Különben a legszívesebben visszahúzódik abba a tetőtéri belvárosi lakásba, amelyet Bécs városa bocsát rendelkezésére. Ha kimerészkedik az utcára kéretlen beszélgetőpartnerei adódnak. Ha csak jobban megnézik, az is zavarja, menekülhetnékje támad.
Szavaiból kiderül, milyen nehéz a dolga. Ha visszahúzódik, azt mondják, a közvéleménynek joga van megtudni, mi is történt akkor, és azóta. Ha viszont enged a sajtónak, válaszol a kérdésekre, vagy akár csak szellőztet rabsága egykori színhelyén, a strasshofi házban, amelyet Priklopil halála után kérésére jóvátételként ő örökölt, rögtön az a vád éri, hogy keresi a feltűnést, a nyilvánosságot.
Ez a szabadság nem olyan, mint ahogyan azt elképzeltem – mondja keserűen a Neue Kronen Zeitungnak adott interjúban. A három évvel ezelőtti szökés minden mozzanatára jól emlékszik, arra, hogy hogyan ragadta meg a pillanatot, hogy szaladt el, és milyen volt a fotósok vakujának villanása, amikor az azonosítás után a rendőrök jóllehet pokróccal védve az autóba tuszkolták. Csak éppen ebben a három évben egy percig sem érezte magát igazán szabadnak.
Tény, hogy az 1998. márciusi rablás, a nyolc és fél éves fogva tartás, a sikertelen nyomozás, majd a 2006. augusztus 23-i menekülés, Priklopil öngyilkossága máig foglalkoztatja a közvéleményt, sőt újabban ismét a hatóságokat is. Az emberek érdeklődését Natascha megérti, ilyen nagyságrendű bűnügynél ez természetes. A nyolc és fél éves nyomozás hibái felháborítják, nem érti, miért hagytak figyelmen kívül bejelentéseket, miért volt Priklopil kihallgatása olyan felületes, miért nem hoztak nyomkereső kutyákat a házba. Azt azonban hevesen cáfolja, hogy ő bármit is elhallgatna - ahogyan Ludwig Adamovich, az ügy visszásságait vizsgáló parlamenti bizottság elnöke most feltételezi.
Natascha nem érzi magát veszélyben, abszurdnak találja az állítást, hogy bárki fenyegetéssel venné rá tények elhallgatásra. S ami a lényeg: kitart amellett, hogy Priklopil egyedüli elkövető volt. Ő sem tud választ bizonyos kérdésekre, hogy például rabságának helyszínén, a strasshofi ház pincéjében számára kialakított lakhely 150 kilós vasajtaját a férfi hogyan emelte be egyedül. Ez rejtély, de hát annyi más hasonló ügy van, amelynek titkait soha nem fejtik meg- mondja.
Ludwig Adamovich nem tágít, és többen a bizottságból, akiknek módjuk volt betekintetni az eddig elzárt nyomozati iratokba, Natascha első vallomásainak jegyzőkönyvébe, támogatják azt az elméletet, hogy legalább még egy tettes van. Ez a szabadlábon lévő bűnöző veszélyezteti Natascha életét- mondják.
Szeptemberben új kihallgatások kezdődnek, mégpedig semleges terepen, távol a különbizottság és a nyomozóhatóság, a bécsi államügyészség közötti háborúskodás helyszínétől (A bizottság a nyomozókat hanyag ügykezeléssel vádolta). Az újabb vizsgálatokat Thomas Mühlbacher grazi államügyész vezeti. Bár a korábbi hibák feltárását Natascha nem bánná, a magányos tettes elméletét szilárdan hiszi, ő maga pedig semmilyen eddig el nem mondott részlettel nem tud szolgálni – ezt előre közli.
