Jöhet az újabb Rutte-Orbán párbaj, kezdődik a kétnapos EU-csúcs

Három feltételnek kell teljesülnie, hogy Rutte is elfogadja a költségvetést.

2020. december 10., 13:54

Szerző:

Rutte már a júliusi maratoni hosszúságú csúcson is vitába keveredett Orbán Viktorral, akkor a magyar kormányfő azt mondta, hogy ha nem lesz költségvetés, akkor a “holland fickó” miatt történik. Rutte most azt mondta, hogy három feltétel teljesülését várja el ahhoz, hogy támogassa a javaslatot, írja a Hvg.

  1. 1. Ismerni szeretné az Európai Parlament álláspontját. Erre lesz lehetősége, mert a csúcstalálkozó egy eszmecserével kezdődik az EP elnökével, David Sassolival.
  2.  
  3. 2. Biztos akar lenni abban, hogy a most elfogadni szándékozott közös nyilatkozat semmiben nem korlátozza a jogállamisági mechanizmusról szóló rendelet alkalmazhatóságát. Erről Rutte az Európai Tanács jogi szolgálatától vár egy állásfoglalást.
  4.  
  5. 3. Arra is garanciát vár a holland kormányfő az Európai Bizottság elnökétől, hogy egy esetleges bírósági felülvizsgálat után visszamenőlegesen is ellenőrizni és szankcionálni fogják a jogállamisági jogsértéseket.
  6.  

A csúcsra érkezve Orbán Viktor azt mondta, felelősséggel kell viselkedni, mert pénzügyi segítség kell azoknak az országoknak, ahol az embereknek erre számítanak. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pedig arról beszélt, hogy a jogállamiság és az uniós források összekapcsolása terén el kell kerülni az önkényes és politikailag motivált döntéseket. A lengyel kormányfő szerint a német javaslat megfelelő határvonalat húz ahhoz, hogy ezt el lehessen kerülni.