Lövöldözéssel fenyegetett a maszkellenes anyuka

Nem tetszett neki a maszkviselés szigorítása gyermekei iskolájában.

2022. január 23., 09:08

Szerző:

Virginia állam új kormányzója, Glenn Youngkin nemrég egy rendeletben azt írta elő, hogy az egyes iskolák – saját hatáskörben – bevezethetik a maszkviselést, de nem kötelező. Egy kisváros, Luray iskolájában ezért összeült egy nagyobb, tanárokból és szülőkből álló munkaközösség, hogy megvitassák a kérdést,. 

Az indulatok viszont egy kicsit elszabadulhattak, ugyanis egy anya, Amelia Ruffner King azt mondta:

„Nem lesz kötelező maszkviselés. Az én gyerekem, gyerekeim nem fognak maszkban iskolába menni hétfőn. Ez nem fog megtörténni. Minden pisztolyomat teletöltve magammal hozom, ha ez kell hozzá” – mondta a nő, akit ezután csendre leállítottak a többiek. 

Az Index szerint rendőrség ezt követően közölte, biztonsági intézkedéseket tettek az iskola környékén, a nőt viszont nem vették őrizetbe. Állításuk szerint a nő bocsánatot kért, ettől függetlenül viszont nyomozás indul ellene. A nőnek a hírek szerint bíróság elé kell majd állnia, de egy 5000 dolláros óvadék fejében szabad lábon maradhatott. Az iskola döntéshozó testülete végül úgy döntött, nem teszik kötelezővé a maszkviselést.

Annak dacára döntöttek így,  hogy a tankerületi vezetők arra figyelmeztették őket: ez esetben sokkal több diák kaphatja el a fertőzést és kerülhet karanténba.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: BRITTA PEDERSEN / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP)