Kína „bolond tevékenységek” miatt vetett ki szankciókat Mike Pompeóra és családjára

És 27 másik amerikai állampolgárt is kitiltottak Kínából, családostul.

2021. január 20., 19:56

Szerző:

A pekingi vezetés szankciókkal sújtott 28 amerikai állampolgárt, köztük Mike Pompeo volt külügyminisztert olyan „bolond tevékenységek miatt, amelyek súlyos beavatkozást jelentettek Kína belügyeibe” – közölte a kínai külügyminisztérium pekingi idő szerint csütörtök hajnalban, mindössze percekkel Joe Biden amerikai elnök beiktatását követően.

A tárca szerint a 28 személy „egy sor bolond cselekedetet tervezett, támogatott, illetve hajtott végre, amelyekkel beavatkoztak Kína belügyeibe, aláásták érdekeit, megsértették a kínai népet és súlyosan ártottak a kínai–amerikai kapcsolatoknak”.

„Ezeknek a személyeknek és közvetlen családtagjaiknak tilos Kína, Hongkong, illetve Makaó területére lépniük. Ők, valamint a velük kapcsolatba hozható cégeknek és intézményeknek pedig tilos üzleti tevékenységet folytatniuk Kínával” – áll a minisztérium közleményében.

A szankciós lajstromra felkerült a többi között Peter Navarro, a Fehér Ház volt kereskedelmi tanácsadója, Robert O'Brien, a Fehér Ház volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Alex Azar volt amerikai egészségügyi miniszter, David Stilwell, az amerikai külügyminisztérium ázsiai főosztályának volt vezetője, Matthew Pottinger volt helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó, Keith Krach gazdaságfejlesztésért felelős volt külügyi államtitkár, valamint Kelly Craft volt amerikai ENSZ-nagykövet.

Donald Trump amerikai elnök kormányzatának érintett tisztségviselői Joe Biden amerikai elnök szerdai beiktatásával váltak meg hivataluktól. A listán szerepel John Bolton is, aki 2018 és 2019 között volt Trump nemzetbiztonsági főtanácsadója és Steve Bannon, az amerikai elnök egykori főtanácsadója is.

Kína és az Egyesült Államok viszonya jelentősen romlott Trump elnöksége idején.

Az elmérgesedett viszonyt jól jellemzi, hogy Pompeo kedden népirtásnak, emberiesség elleni bűncselekményeknek minősítette a kínai hatóságok fellépését a muszlim vallású ujgur kisebbség ellen. A kínai külügyminisztérium szóvivője szerdán hazugságnak nevezte Pompeo kijelentéseit.

Kelly Craft pedig tervezett tajpeji látogatásával, illetve Caj Jing-ven tajvani elnökkel folytatott megbeszélésével vonta magára Peking harangját, Kína ugyanis saját területeként tekint Tajvanra.

(MTI)