Bezárt a mamahotel: bírósággal lakoltatta ki negyvenes gyerekeit

Elege lett.

2023. október 30., 12:31

Szerző:

Megelégelte egy olasz anya, hogy a negyvenéves gyerekei még midig a nyakán lógnak és nem képesek önálló életet élni. Beperelte őket. 

Pert indított fiai ellen, és bírósági ítélettel érte el egy olasz anyuka, hogy negyvenéves gyerekei elhagyják a mamhotelt – írja az ANSA olasz hírügynökség nyomán az RTL.

A Pavia városában élő 75 éves nő kerekperec közölte a sajtó érdeklődésére, hogy többször is megpróbálta rábeszélni két fiát, hogy költözzenek el tőle, de rá se hederítettek. Ezért a nő úgy döntött, hogy más lehetőség híján törvényi segítséget kér. A beszámoló szerint a 40 éves és 42 éves fiak nem segítettek anyjuknak a háztartási munkákban, pénzzel nem segítettek, pedig mindketten dolgoztak.

Simona Caterbi bíró végül a nő mellett állt ki. Ítéletében közölte, hogy bár eleinte lett volna alapja annak, hogy a szülői házban maradhassanak, de ez már nem jogos, mivel „mindketten több mint negyven évesek”. A két fiúnak az ítélet szerint december 18-ig kell elhagyniuk édesanyjuk házát.

(Kiemelt kép illusztráció. Fotó: Pexels/Cottonbro)