Kányádi Sándor helyett inkább Nyirő Józsefről nevezték el a városi könyvtárat

2019. március 2., 17:18

Szerző:

hvg.hu vette észre a Székelyhon cikkét, amelynek a tanúsága szerint Székelyudvarhelyen Nyirő Józsefről nevezték el a városi könyvtárat, annak ellenére, hogy Kányádi Sándor neve is felvetődött. Bár a Nyirő Józsefről szóló javaslatot az önkormányzat egy elvi szavazással már 2018. március 15-én egyszer már jóváhagyta, Székellyhon szerint a döntő  csütörtöki ülésen meglepően éles vita tört ki a nyilas eszméket valló író miatt. 

– Nyirő József személye és irodalmi munkássága Székelyudvarhelynek, Székelyföldnek és az egész magyar nemzetnek fontos, alkotásai pedig egész Európát meghódították

– érvelt Orbán Árpád alpolgármester a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Párt alkotta koalíció nevében. Az RMDSZ-frakció nevében Arros Orsolya ugyan előállt egy módosító javaslattal, hogy a könyvtárat a 2018. június 20-án elhunyt Kányádi Sándorról nevezzék el, de ezt elutasították, mégpedig arra hivatkozva, hogy „méltatlan” lenne versenyeztetni a két írót. Eközben a szintén RMDSZ-frakció vezetőjeként Derzsi László tett egy félszeg javaslatot, hogy

talán magát a könyvtárat is megkérdezhetnék arról, hogy kinek a nevét szeretné viselni,

de ezt a jegyző elutasította. 

Ami a Nyirő Józsefet és a hódítást illeti, 2012 júniusában Elie Wiesel visszaadta a kitüntetését, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét, miután Kövér László, az Országgyűlés elnöke 2012. május 27-én részt vett az író emléke előtt tisztelgő megemlékezésen.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd