Ferenc pápa: Az egyháznak ismét közelednie kell az emberekhez

2019. december 31., 20:47

Szerző:

Az egyháznak ismét be kell vetnie magát a "forgatagba" és közelednie kell az emberekhez - fogalmazott Ferenc pápa kedden év végi hálaadó szentmiséjében a vatikáni Szent Péter-bazilikában. – Arra vagyunk hivatottak, hogy találkozzunk másokkal, odafigyeljünk az életükre, s meghalljuk segélykiáltásukat – hangsúlyozta a katolikus egyházfő.

Mint mondta, az embereknek és az egyháznak oda kell figyelniük egymásra és beszélniük kell egymással. – Ilyen módon a városba és a templomba is friss levegő árad, és az a kívánság, hogy ismét kimenjünk az utcákra, és túllépve a szembenállás és a határok régi logikáján, igazságos és testvéries várost építsünk az együttműködésünkkel – jelezte Ferenc pápa.

Röviddel a keddi szentmise előtt Ferenc pápa felkeresett egy római templomot, hogy részt vegyen egy személyes barátja gyászszertartásán. A katolikus egyházfő január 1-jén a Szent Péter-bazilikában tartott misével fogja beharangozni az újév kezdetét. Január 1-je a katolikus egyházban egyben a béke világnapja is.