Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát Ankarában

Még korai lenne megállapítani, hogy melyik szervezet állhat a támadás mögött.

2023. október 1., 10:07

Szerző:

Ali Jerlikaja török ​​belügyminiszter szerint egy öngyilkos merénylő robbantott robbanószerkezetet a minisztérium épülete előtt a török ​​fővárosban, két rendőr megsebesült – írja az Al Jazeera. Az Isztambulból érkezett jelentések szerint a robbanás helyi idő szerint 9:30 körül történt, egy másik támadót ártalmatlanítottak. Két rendőr megsérült a merényletben. 

Megszigorították a biztonsági intézkedéseket a parlament épülete és a belügyminisztérium épülete körül.

„A parlament a nyári szünet után ma folytatja munkáját. Az összes parlamenti képviselőnek, beleértve az elnököt Recep Tayyip Erdogant is, délután kettő körül a Parlamentben kellett volna lennie” – mondta a  belügyminiszter. 

Az Al Jazeera tudósítója szerint még túl korai megmondani, ki állhat a támadás mögött. A támadás akkor történt, amikor a török ​​hatóságok hadműveleteket hajtottak végre az ISIS tagjai ellen.

(Kiemelt kép: Ahmet Okur / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)