Elutasította a román parlament a Dacian Ciolos által javasolt kormány elfogadását

Nem sikerült megállapodást kötnie egyetlen párttal sem.

2021. október 20., 14:41

Szerző:

Elutasította a kétkamarás román parlament szerdai együttes ülésén a kormányalakítással megbízott Dacian Ciolos miniszterelnök-jelölt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke által javasolt, egyszínű USR-kormány elfogadását. Ciolosnak nem sikerült egyetlen másik párttal sem megállapodást kötnie, ezért a törvényhozók egyéni felelősségére hivatkozva kért bizalmat az általa vezetett „válságkormány” számára.

Az USR volt koalíciós partnerei, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói nem szavaztak, a baloldali és nacionalista ellenzék az USR-kormány ellen voksolt. A kormány jóváhagyásához a törvényhozók felének, 234 képviselőnek és szenátornak a támogatására lett volna szükség. A Ciolos által javasolt kabinet csak 88 szavazatot kapott, 184 képviselő és szenátor pedig ellene szavazott.

A legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) előrehozott választásokat akar jövő márciusban, addig pedig szakértői kormányra akarja bízni az ország vezetését. Marcel Ciolacu PSD-elnök szerint a (jobbközép) politikusok leszerepeltek, ideje átengedniük a járvány kezelését a szakértőknek.

Kelemen Hunor parlamenti beszédében úgy vélekedett: a törvényhozóknak elnézést kellene kérniük a választóktól, amiért az ország gondjai – az elszabadult energiaárak, a járvány, és a jövő évi költségvetés – helyett, csak saját végeérhetetlen politikai „cirkuszukkal” foglalkoznak. Az RMDSZ elnöke szerint ideje félretenni a személyes sérelmeket és ambíciókat, az egyszínű USR-kormány beiktatására tett kísérlet után meg kell próbálni újraéleszteni a tavaly decemberben megalakult jobbközép koalíciót, de ha ez nem is sikerülne, akkor is megoldást kell találni arra, hogy az országnak teljes jogkörű kormánya legyen ebben a nehéz időszakban.

A PNL képviselői fel sem szólaltak a bizalmi szavazást megelőző vitában, Florin Citu ügyvivő miniszterelnök, a PNL elnöke viszont a Ciolos-kabinet elutasítása után Facebook-bejegyzésben állapította meg, hogy az általa vezetett jobbközép koalíciós kormányt megbuktató „parlamenti többségnek” – az USR-nek, a PSD-nek és a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) – nincs megoldása az ország kormányzására. Ebben a helyzetben a PNL, amely az RMDSZ-szel együtt jelenleg is ügyvivőként kormányoz, tárgyalásokat kezdeményez a parlamenti pártokkal  – az AUR kivételével – egy teljes jogkörű, a „PNL vezetésével” létrehozandó kormány beiktatásához.

Az első, sikertelen kormányalakítási kísérlet után most az államfőnek a parlamenti pártokat ismét egyeztetésre kell hívnia, amelynek nyomán újabb miniszterelnök-jelöltet bíz meg kormányalakítással. Ha a parlament az államfő második jelöltjének sem szavaz bizalmat, az elnök feloszlathatja a törvényhozást, és előrehozott választásokat írhat ki.

Romániában azt követően alakult ki kormányválság, hogy a PNL-USR-RMDSZ koalíciós kormányát vezető Florin Citu miniszterelnök az USR ellenkezése dacára, és a párt egyik miniszterét leváltva döntött az RMDSZ által kezdeményezett tízmilliárd eurós fejlesztési terv életbe léptetéséről. Az USR megvonta a bizalmat Citutól, miniszterelnök-cserét követelt a PNL-től, majd miután ezt nem érte el, miniszterei kiléptek a kormányból, és bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatta Citu kormányát.

(Kiemelt kép: Bukarest, 2020. december 21. Dan Barna (b) és Dacian Ciolos (j), a Szabadság Egység és Szolidaritás Pártjából (PLUS) összeolvadt USR-PLUS társelnökei, Florin Citu, a koalíció kormányfőjelöltje (b2), Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke (k), Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (j) a közös kormányzásról kötött megállapodás aláírása után a román parlamentben 2020. december 21-én. Baranyi Ildikó / MTI)