Csehország is támogatja új NATO-alakulatok telepítését térségünkbe

E mellett fegyvereket ajándékoznak Ukrajnának. 

2022. január 27., 20:33

Szerző:

Csehországnak is érdeke új NATO-csapatok telepítése a szövetség keleti szárnyán, ezért ebből Prágának is ki kellene vennie a részét – jelentette ki Jan Lipavsky cseh külügyminiszter csütörtökön a cseh közszolgálati hírtelevízióban (CT24), miután Brüsszelben tárgyalásokat folytatott Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával.

„Ilyen alakulatok felállítása, elsősorban reális katonai képességek kialakítása Csehország biztonságát is szolgálná” – jelentette ki Lipavsky. „Bízom abban, hogy Csehország megtalálja a módját, hogyan járuljon hozzá hatékonyan a már meglévő struktúrák megerősítéséhez” – tette hozzá. Megjegyezte: Csehország konkrét bekapcsolódásáról e kezdeményezésbe egyelőre korai beszélni, mert az erről szóló vita még nem befejeződött be.

A cseh kormány szerdán döntött arról, hogy mintegy 4000 ágyúlövedéket ajándékoz Ukrajnának 37 millió korona (544 millió forint) értékben. A kormány mérlegeli, hogy milyen további segítséget tudna még nyújtani Kijevnek – fejtette ki a miniszter.
A cseh hírtelevízió szerint Ivan Korcok szlovák külügy- és Európa-ügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a NATO mérlegeli katonai alakulatok elhelyezését Szlovákiában is.

„Határozottan elutasítottuk (Stoltenberggel tárgyalva), hogy bárki megmondja nekünk, kit hívhatunk meg országunk területére, és kit nem” – szögezte le Jan Lipavsky. Hangsúlyozta: Csehországnak továbbra is az az álláspontja, hogy az ukrán-orosz feszültség legjobb megoldását a diplomáciai tárgyalások jelentik.

(Kiemelt képünk: Az ukrán elnöki sajtószolgálat által közreadott képen Volodimir Zelenszkij ukrán államfő terepháló alatt egy lövészárokban a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok és az ukrán kormányerők közötti összecsapások egyik helyszínén Donyeck megyében 2021. december 6-án. Az Oroszországgal határos ukrajnai Luhanszk és Donyeck megyében 2014 márciusa óta dúl kisebb-nagyobb intenzitású fegyveres konfliktus. MTI/AP/Az ukrán elnöki sajtószolgálat)