Biztonsági okokból törölték a túraautó-világkupa szombati futamait

Biztonsági okokból törölték a túraautó-világkupa (WTCR) második fordulójának mindkét szombati futamát a Nürburgringen.

2022. május 28., 11:56

Szerző:

A versenysorozat honlapjára feltöltött rövid közleményben nem tértek ki a törlés pontos okára, de minden bizonnyal a csütörtökön és pénteken is jelentkező gumiproblémák miatt döntöttek úgy, hogy nem rendezik meg a két versenyt.

A világkupában szereplő csapatok közül a Honda, valamint a vk-címvédő Lynk&Co versenyzői küzdöttek komoly gondokkal az abroncsokat illetően, a szintén Hondát vezető Tassi Attila például pénteken azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a csütörtöki első szabadedzésen a gumiproblémák miatt nem tudott megfelelő köridőt elérni.

A nemzetközi szövetség (FIA), a WTCR és a hivatalos gumiszállító, a Goodyear képviselői szombat reggel döntöttek úgy, hogy biztonsági okokra hivatkozva nem tartják meg a szezon harmadik és negyedik futamát a csaknem 26 kilométeres Nordschleifén.

„Csalódott vagyok, nehéz megtalálni a megfelelő szavakat, különösen úgy, hogy ez a probléma minket már tavaly is érintett, kétszer a futamomat is befolyásolta, és pontokat veszítettünk miatta” – mondta az MTI-nek Michelisz Norbert, a Hyundai 2019-es vk-győztese, aki kiemelte, sem ő, sem csapattársa, Mikel Azcona nem tapasztalt most hasonló gondokat az abroncsokkal.

„Persze nem biztos, hogy birtokában vagyok minden információnak, de a magam részéről szívesen versenyeztem volna, úgyhogy megértem, ha a szurkolók csalódottak, én is az vagyok” – fogalmazott a 37 éves pilóta.

A Zengő Motorsport Cuprájával induló Nagy Dániel az MTI-nek nyilatkozva kiemelte, hogy nekik is voltak gondjaik a gumikkal, de egyik sem „robbant szét”, vagy lett defektes.

„Általánosságban az volt a probléma, hogy bármilyen gumit is raktunk fel az autóra, nagyjából egy kör alatt annyira elhasználódott, hogy erős vibrációt érzékeltünk, és onnantól kezdve használhatatlan volt az abroncs. Tulajdonképpen fél kör alatt eldeformálódott a futófelület” – mondta Nagy.

„Szerettem volna versenyezni, megvolt már a tervem arra is, hogy hogyan javítok pozíciókat, de valóban túl sok volt a probléma ahhoz, hogy nyugodtan tudjunk rajthoz állni” – tette hozzá.

A túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonja június 11-12-én a Hungaroringen, a nézők számára ingyenes Super Racing Festival keretében folytatódik.

(Kiemelt kép: Tassi Attila Facebook-oldala)

16:38

Elizabeth Warren massachusettsi és Tina Smith minnesotai szenátor szombaton sürgette Biden elnököt, hogy jelentsen be közegészségügyi vészhelyzetet és tegyen más intézkedéseket, miután a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a Roe kontra Wade ítéletet az abortusz betiltásával kapcsolatban.