Bertelsmann: Orbánék korlátozzák a sajtószabadságot

Az év első 6 hónapjában 40 százalékkal, 254 millió euróra esett vissza a Bertelsmann nyeresége, éspedig elsősorban a magyar leányvállalatra kivetett, vitatott reklámadó miatt – írja a Spiegel.

2014. szeptember 2., 05:52

A budapesti cég már alig hajt hasznot, emiatt könyv szerinti értékének több mint a felét elvesztette. Az RTL Csoport normális körülmények között a konszern gyöngyszemének számít, ám a viszonylag kicsiny magyar társaság miatt ezúttal 88 millió eurót kellett leírnia.

A bevételek után kivetett negyvenszázalékos hirdetési adót az érintett vállalkozások és európai politikusok a sajtószabadság korlátozásának tartják.

A holding elnöke azt közölte, hogy széles körű támogatást adnak az RTL Csoportnak, amely már bekapcsolta a brüsszeli bizottságot, és most azt mérlegeli, hogy az Európai Bírósághoz fordul, illetve hogy erős lobbitevékenységbe kezd.

(Forrás: Szelestey Lajos/Klubrádió)

Az izraeli kormányfő szerint az amerikai elnök érdemi lépéseket tett a gázai tűzszünet érdekében, ezért Benjamin Netanjahu hivatalosan is jelölte Donald Trumpot a rangos nemzetközi elismerésre, a Nobel-békedíjra.