A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
Izrael nukleáris célpontok, illetve magas rangú katonai vezetők ellen intézett csapást Iránban.
Egy utazás előtt érdemes átgondolni az öltözéket, ugyanis a repülőtéren bárkit kellemetlen meglepetések érhetnek.
2012. augusztus 10., 09:58
Majdnem hetven év után Lengyelország visszaszerezte idősebb Lucas Cranach festményét, a Madonna a fenyők alatt című alkotást, amely a XVI. században keletkezett A képet egy német lelkész lopta el a II. világháború után a wroclawi székesegyházból és Berlinbe vitte. Az értékes művet a lengyel külügyminisztériumnak sikerült visszaszereznie.
2012. augusztus 10., 09:24
A lengyel média nagy teret szentel a Csatáry-ügynek. Szinte mindegyik internetes lap beszámol a Kossuth Rádió hétfői adásáról, amelyben az ügyészség szóvivője szerint a Magyarországon élő 97 éves Csatáry László nem lehet felelős 300 magyar zsidó Ukrajnába való deportálásáért.
2012. augusztus 9., 20:07
Románia parlamenti választásokra készül, miközben nyilvánvaló, hogy a Fidesz nem találja a magyarázatot arra: miért bukott meg a nyári önkormányzati voksoláson korábbi Erdély-politikája. Orbán Viktor idei beszéde a tusványosi szabadegyetemen azt mutatja: messze még az önkritika, az önkorrekció ideje. PARÁSZKA BORÓKA az RMDSZ volt elnökét kérte helyzetértékelésre.
2012. augusztus 9., 19:14
Mihelyt kimerészkedett az Egyesült Államok „belső világából”, Mitt Romney, a republikánusok elnökjelöltje mondott egy sor marhaságot. A hazai közvélemény nem is igen figyel oda. Mitt Romney se megvert kutyaként tért haza angliai, izraeli és lengyelországi túrájáról.
2012. augusztus 9., 17:21
Mintegy hetven fős, tíz éve a föld alatt bujkáló szektára bukkantak az orosz hatóságok Kazany külső részén - jelentette a helyi média.
2012. augusztus 9., 16:57
A szokatlanul átpolitizált világturnéján lévő Madonnát orosz politikusok és vallási aktivisták hevesen támadják csütörtöki esti szentpétervári koncertje előtt, az amerikai énekesnő azonban továbbra is harciasnak mutatkozik, és azt ígéri, hogy a figyelmeztetések, fenyegetések ellenére sem mellőzi a közéleti üzenetet a Néva partján.
2012. augusztus 9., 11:25
A lengyel média nagy teret szentel a Csatáry-ügynek. Szinte mindegyik internetes lap beszámol a Kossuth Rádió hétfői adásáról, amelyben az ügyészség szóvivője szerint a Magyarországon élő 97 éves Csatáry László nem lehet felelős 300 magyar zsidó Ukrajnába való deportálásáért.
2012. augusztus 9., 09:54
A hatályos osztrák jogszabályok szerint törvénysértő módon reklámozza saját szolgáltatásait egy magyar fogorvos, aki szórólapokat és reklámfurgont is bevet, hogy magához csalogassa a pácienseket.
2012. augusztus 9., 07:03
Andrej Makarevics költő, zeneszerző, képzőművész, az orosz rockzene „guruja”, az egyik legrégebbi és mind a mai napig rendkívül népszerű rockegyüttes, az Időgép (1969) megalapítója, leválthatatlan frontembere. A főképp dalszövegei révén kultúra- és közéletformáló Makarevics az utóbbi időkig tartózkodott a hatalom nyilvános bírálatától, ezért is keltett nagy figyelmet nyílt levele, amelyben felszólította az elnököt. hogy tegyen már valamit az országot a katasztrófába rántó korrupció ellen.
2012. augusztus 8., 23:02
Elég egyértelmű jelek utalnak arra, hogy idén sem csatlakozhat Románia és Bulgária az EU schengeni övezetéhez, vagyis mindkét ország esetében maradnak a határellenőrzések.
2012. augusztus 8., 18:58
A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung a napokban a „szteroid-világszövetség” főnökének nevezte Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökét. A ZDF német közszolgálati tv-csatorna szerint a NOB-tól az Aján-vezette szövetséghez befolyó pénzeket jeligés számlákon tartják Svájcban, amelyek felett csak az elnök rendelkezhet és nem tudni, hol van az elmúlt időszakban folyósított 25 millió dollárból 8 millió. Aján Tamás korábban hatalmi törekvésekre vezette vissza a német bírálatokat – a legújabb vádakra eddig nem reagált.
2012. augusztus 8., 17:09
A román rendőrség szerint nem az adóhatóság volt elnökének kabinetfőnökét vették őrizetbe a Dominikai Köztársaságban.
2012. augusztus 8., 15:27
"Az egész orosz rendszer és nem csak a Pussy Riot áll ma a bíróság előtt. Szégyen, hogy mennyire passzív az orosz társadalom" - mondta beszédében az együttes vezetője.
2012. augusztus 8., 13:29
Továbbra is a román belügyminisztérium helikopterével oltják a tüzet a Radnai-havasokban, ahol a légi járműről ledobott vizeszsákokkal próbálják megfékezni a lángokat.
2012. augusztus 8., 12:23
A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung a napokban a „szteroid-világszövetség” főnökének nevezte Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökét. A ZDF német közszolgálati tv-csatorna szerint a NOB-tól az Aján-vezette szövetséghez befolyó pénzeket jeligés számlákon tartják Svájcban, amelyek felett csak az elnök rendelkezhet és nem tudni, hol van az elmúlt időszakban folyósított 25 millió dollárból 8 millió. Aján Tamás korábban hatalmi törekvésekre vezette vissza a német bírálatokat – a legújabb vádakra eddig nem reagált.
2012. augusztus 8., 10:29
A Der Standard kommentárja azt elemzi, hogy miért van a közös valuta miatt a legnagyobb veszélyben a mélyebb integráció modellje és vele együtt az egész EU.
2012. augusztus 8., 08:53
Kis szavazatkülönbséggel ugyan, de a Muzulmán Testvériség jelöltje, Mohamed Morszi nyerte a választást. Az új elnöknek azonban az ország katasztrofális gazdasági kilátásai mellett az eddig kormányzó hadsereggel és saját szélsőséges iszlamistáival is szembe kell néznie. JÁSZBERÉNYI SÁNDOR jelenti Kairóból.