Vizsgálódnak a kormányhivatalok, jogsértőnek nyilváníthatják, hogy néhány önkormányzat elutasította a rabszolgatörvényt

2019. január 30., 11:50

Szerző:

Jogsértés alapos gyanúja miatt három kormányhivatal is vizsgálja a túlóratörvényt tiltó önkormányzati határozatokat – írja a hvg.hu.

Szerda reggel a Veszprém megyei, a Tolna megyei és a Csongrád megyei kormányhivatal közölte a portállal, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.

A portál azután kereste meg a hivatalokat, hogy Tarlós István főpolgármester közölte, hogy a Munka törvénykönyvét sértené meg a Fővárosi Közgyűlés, ha megtiltaná az önkormányzati cégeknek a jogszabály alkalmazását. 

Az önkormányzati határozatok azért lehetnek jogsértőek, mert nem írhatnak felül törvényeket.

A Munka törvénykönyve rabszolgatörvényként elhíresült módosítása 250 óráról 400 órára emelte az elrendelhető túlóra mennyiségét. Elsőként a Botka László vezette szegedi önkormányzat jelezte, hogy nem fogják alkalmazni az önkormányzati cégek, a polgármester szerint ugyanis nem igaz, hogy jogszabályt sért a rabszolgatörvény elutasítása, de a portálnak egy munkajogász elmondta, hogy álláspontja szerint Tarlós Istvánnak lehet igaza.

A nem fideszes vezetésű városok egymás után fogadták el a rabszolgatörvényt visszautasító határozatokat. A kormányhivatalok most az ajkai és dombóvári döntést vizsgálják felül.

15:00

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.