Újabb menetre készülnek az Orbán-hű „civilek”

Március 15-én újabb Békemenetet tartanak, persze rettegésben a baloldal támadásaitól.

2022. január 5., 13:16

Szerző:

Mint arról korábban már beszámoltunk, március 15-én, nem sokkal a választások előtt, az október 23-ai megemlékezés után ismét Békemenetet szervez a Fideszhez közel álló Civil Összefogás Fórum, hogy megmutassák, mennyien támogatják a kormánypártokat.

ifj. Lomniczi Zoltán, a Civil Összefogás Fórumának szóvivője kijelentette: az újabb Békemenet kapcsán ellenállásra, provokációra, és az ellenzéki politikusok becsmérlő megjegyzéseire is számítanak. De szerinte a támadások csak megsokszorozzák az erejüket. Az állami milliókkal megtámogatott szervezet szóvivője szerint a kormány az elmúlt 12 évben új, élhető Magyarországot teremtett, emiatt ismét, egy éven belül már sokadszor szembe kell szállni a baloldallal, és a hitegetésükkel, „ami a polgárokhoz szóló hamis ígéretekre épít.”

Az ellenzék népszavazási kezdeményezéséről azt mondta, a baloldal politikája nem keltheti többé azt az illúziót, hogy „egy vagy két programpont megváltoztatása megoldást jelent majd az elkövetkező évek, évtizedek várható kihívásaira.” Persze a magyar baloldal mellett az európai baloldalnak is üzennek: a szuverenitás és az alkotmányos identitás tisztelete nélkül az Euró­pai Unió kudarcra van ítélve – mondta Lomniczi a Magyar Nemzetnek.

(Kiemelt kép: Résztvevők a Civil Összefogás Fórum Békemenetén. Budapest, 2021. október 23. Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu)

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.