Tizennégy vértanú, akiknek mindenki fel tudja sorolni a nevét
Tizenhárom aradi és egy pesti vértanúra emlékezünk a nemzeti gyásznapon.
Október 6-án Magyarország vértanúira emlékezik. Arad város neve örökre összefonódott azokkal a tábornokokkal, akik 1849-ben itt a szabadságért adták életüket. A tizenhárom aradi vértanú nemcsak egy dicső korszak hősei, hanem örök jelképei annak, hogy az elvekhez való hűség néha a legnagyobb áldozatot kívánja.
176 év telt el azóta. Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezić Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly – a magyar vértanúság tizenhárom arca, de ugyanezen a napon Pesten gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar miniszterelnököt is kivégezték, aki a polgári kormányzásért és a nemzeti függetlenségért vállalta a halált. A történelemkönyvek lapjain és a nemzet emlékezetében újra és újra életre kelnek.
Nem felejthetjük el a vértanúkat
A kivégzések napján nemcsak tábornokokat öltek meg, hanem egy eszmét is próbáltak elhallgattatni, a magyar szabadság eszméjét. Haynau bosszúja azonban nem győzelmet hozott, hanem szégyent, és egy olyan erkölcsi örökséget, amelyet azóta sem lehetett eltörölni. Október 6-a nem csak gyásznap, hanem a lelkiismeret napja is.
Emlékezni vagy tanulni?
A mécsesek és koszorúk mellett könnyű elfelejteni, hogy a vértanúk nem pusztán a múlt hősei voltak, hanem eleven emberek, félelmekkel és kétségekkel. Történetük arra figyelmeztet, hogy a szabadság sosem „adott” állapot, hanem mindig újra meg kell küzdeni érte. Az aradi vértanúk ezért nem halott hősök, hanem létező tanítók.
Nemzeti gyásznap
Az október 6-i megemlékezés nem pusztán történelmi dátum a naptárban, hanem hivatalos nemzeti gyásznap is, amely méltó keretet ad a közös főhajtásnak. A nemzeti gyásznap olyan államilag elrendelt emléknap, amikor az egész ország közösen hajt fejet egy tragikus eseményre vagy egy kiemelkedő közéleti személyiség halálára emlékezve. Ilyenkor félárbocra eresztik a zászlókat, a középületeken gyászlobogót függesztenek ki, az iskolákban méltó emlékező programok zajlanak, és a közszolgálati műsorok is visszafogottabb hangvételűek.
(Képünk forrása: Wikipédia)









