Termékvisszahívás: tilos megenni a Nestlé népszerű termékeit, mérgezést okozhatnak
A Nestlé bizonyos termékeit el kell távolítani a polcokról.
Közel egy hónapja húzódik egy termékvisszahívási ügy a Nestlé-nél, amely az egész világon érinti terméket is érint, és számos vásárlót érinthet – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Mint kiderült, több babatápszert is visszahívnak, mert olyan toxinokat találtak bennük, amelyek komoly ételmérgezést és súlyos tüneteket válthatnak ki. A problémára először még december 10-én derült fény, akkor ki is vontak a forgalomból több tápszert is, ám a cég belső ellenőrzést is végzett, és ennek során bizonyítást nyert, hogy az eredetileg feltételezettnél több terméknél is fennáll a kockázat.
A Nestlé azonnal reagált
Az anyatej helyettesítésére szolgáló tápszerek esetében a vásárlók még kiszolgáltatottabbak, hiszen egyrészt szükséges termékről van szó, másrészt a csecsemők szervezet a felnőttekénél jóval érzékenyebb lehet.
A vizsgálatok során a Bacillus cereus nevű baktérium toxinját fedezték fel. Ez az a kórokozó ugyan ott lehet a természetben bizonyos termékekben, például a rizsben vagy akár a tejben is, de ha bekerül a tápszerbe, az komoly bajt okozhat a kisbabáknál. A tájékoztatás szerint akár már az étel elfogyasztását követő fél órán belül kialakulhatnak a tünetek. Enyhébb esetben ezek csak levertség formájában mutatkoznak meg, de akár súlyos, nem múló hasmenés és hányás is kialakulhat, ami a kiszáradás veszélyét hordozza magában, ez pedig a csecsemőknél még nagyobb aggodalomra ad okot.
A magyar hatóság, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság felhívása szerint összesen 13 féle terméket érint a visszahívás, ezeket a tételeket mindenhol levették polcokról. A pontos lista itt érhető el, de az alábbi termékekről van szó:
- BEBA OPTIPRO 1 Tejalapú anyatejhelyettesítő tápszer, 600 g
- LACTOGEN HARMONY 1 Tejalapú anyatej-helyettesítő tápszer, 500 g
- BEBA EXPERTpro HA START Tejalapú anyatej-helyettesítő tápszer fehérje-hidrolizátumból, 600g
- BEBA EXPERTpro HA 1 Tejalapú anyatej-helyettesítő tápszer fehérjehidrolizátumból, 600g
- BEBA EXPERTpro laktózmentes tejalapú anyatej-helyettesítő tápszer, 400 g
- BEBA EXPERTpro HA SensiDuo, 600 g Speciális gyógyászati célra szánt élelmiszer. Enyhe emésztési problémák (hasfájás, haspuffadás, székrekedés, bukás) diétás ellátására.
- BEBA EXPERTpro HA AR, 600 g Speciális gyógyászati célra szánt élelmiszer bukás diétás ellátására.
- BEBA SUPREMEpro 1 Tejalapú anyatej-helyettesítő tápszer fehérjehidrolizátumból, 400g
- BEBA SUPREMEpro 2 Tejalapú anyatej-kiegészítő tápszer fehérjehidrolizátumból, 400g
- BEBA SUPREME 2 Tejalapú anyatej-kiegészítő tápszer 800g
- Alfamino Start, 400 g Speciális gyógyászati célra szánt élelmiszer, születéstől kezdve. Súlyos táplálék allergia (tehéntejfehérje allergia és/vagy multiplex táplálékfehérje allergia) és malabszorpciós állapotok diétás ellátására
- Alfamino Kids, 400 g Speciális gyógyászati célra szánt élelmiszer 1 éves kortól. Súlyos tehéntejfehérje allergia és/vagy multiplex táplálékfehérje allergia és malabszorpciós állapotok diétás ellátására
- Alfamino Kids vanília ízű, 400 g Speciális gyógyászati célra szánt élelmiszer 1 éves kortól. Súlyos tehéntejfehérje allergia és/vagy multiplex táplálékfehérje allergia és malabszorpciós állapotok diétás ellátására
Az azonosításhoz szükséges pontos gyártási számok és minőségmegőrzési időket itt ellenőrizheti.
A tájékoztatás szerint a termékek szennyezettségét egy beszállító alapanyaga okozta, de mindenhol visszahívták azokat. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság külön kiemelte, hogy minden érintett vásárló, aki a fenti azonosítókkal rendelkező termékeket visszaviszi akár bontott, akár bontatlan állapotban, visszakérheti azok árát. A hatóság erről értesítette a gyógyszertárakat is, és mindenkit arra kérnek, hogy ezeket a termékeket semmilyen körülmények között ne használják fel.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)









