Temetőbe látogat a hétvégén? Erről tudnia kell
A legtöbb temető hosszabb nyitvatartással várja a látogatókat, mutatjuk, hogyan alakul a rend a hétvégén.
Korábban a 168.hu is beszámolt arról, hogy Mindenszentek miatt szombaton a legtöbb bolt, gyógyszertár zárva lesz. Ám az ünnep másként érinti a temetőket és a virágboltokat, mivel az ünnep miatt tovább tartanak nyitva. Azonban a temetőbe látogatás előtt nem árt tájékozódni, mivel lehetnek eltérések a nyitvatartások között, derül ki a Pénzcentrum cikkéből.
Tovább tartanak nyitva a hétvégén a temetők
Mindenszentek és halottak napja alkalmából országszerte meghosszabbított nyitvatartással és ideiglenes forgalmi renddel várják a látogatókat a temetők. A nagyvárosi köztemetőkben fokozott biztonsági és rendészeti jelenlétre, valamint gépjárműforgalmi korlátozásokra is számítani kell. A hatóságok és a fenntartók arra kérik a lakosságot, hogy időben induljanak el, és ahol lehet, válasszák a közösségi közlekedést.
A Budapesti Közművek keretében működő BTI Temetkezési Divízió tájékoztatása szerint a fővárosi köztemetők, köztük az Új Köztemető, a Farkasréti, az Óbudai, a Csepeli és a Kispesti temető, október 30. és november 2. között reggel 7 és este 20 óra között tartanak nyitva. Gépjárművel csak az Új Köztemetőbe lehet behajtani, péntek reggeltől vasárnap estig díjmentesen. A többi sírkertben behajtási tilalom lesz érvényben. A rendőrség, közterület-felügyelet és polgárőrség közösen gondoskodik a biztonságos látogatásról.
Így alakul a vidéki temetők nyitvatartása
A Debreceni Köztemető is meghosszabbított nyitvatartással fogadja a látogatókat: péntektől vasárnapig reggel 7-től este 8-ig. A temető munkatársai térképes segítséget nyújtanak a sírok felkutatásához, a rászorulók számára pedig ingyenes kisbusz segíti a közlekedést a temető területén.
Szegeden a Belvárosi temető november 6-ig tart nyitva hosszabbított időben, 7 és 20 óra között. A Fonógyári úti sírkertbe a hétvégén díjmentes lesz a behajtás, és a 3F-es villamos hosszabbított menetrend szerint közlekedik. A rendőrség és a polgárőrség megerősített szolgálatot lát el a forgalomirányítás és a bűnmegelőzés érdekében.
Miskolcon szombaton 8-21 óra, vasárnap 8-17 óra között látogathatók a temetők. Szombaton teljes autós behajtási tilalom lép életbe, míg vasárnap a mozgássérült igazolvánnyal rendelkezők járművel is behajthatnak. A Pécsi Köztemető november 9-ig reggel 6 és este 8 között várja a látogatókat. A helyszínen rendőri és közterület-felügyeleti jelenlét biztosítja a rendet, és ingyenes elektromos kisbusz segíti az idősebb, nehezebben mozgó látogatókat.
Nyíregyházán az Északi temető szombaton és vasárnap 7-20 óra között tart nyitva, ideiglenes rend mellett. Délelőtt még engedélyezett lesz az autós behajtás, délutántól azonban csak gyalogosan lehet közlekedni. A hétvégén kegyeleti kiállítás és megemlékezés is várja az érkezőket. Kecskeméten a köztemető szintén meghosszabbított nyitvatartással működik, 6 és 21 óra között. Mindenszentek napján 10 óráig lehet autóval behajtani, ezt követően tilalom lép életbe, de az idősek és mozgáskorlátozottak számára ingyenes kisbuszjárat biztosítja a közlekedést.
A temetőfenntartók és a hatóságok arra kérik a megemlékezőket, hogy előre tájékozódjanak a helyi nyitvatartási rendről, kerüljék a legforgalmasabb időszakokat. Így nemcsak elkerülhetik a zsúfoltságot, hanem méltó, nyugodt körülmények között emlékezhetnek meg szeretteikről.
(Kiemelt kép: Pixabay)









