Szlávik: 2,5 millió ember beoltása megváltoztathatja a járvány lefolyását
Ahhoz, hogy hátradőlhessünk, 70-80 százalékos átoltottságra is szükség lehet – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.
Két és fél millió ember beoltását követően lehet arra számítani, hogy „a beoltott tömeg” valamennyire megváltoztatja a koronavírus-járvány lefolyását – nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hétfőn a közmédiának, ugyanakkor kiemelte: „ahhoz, hogy hátradőljünk, sokkal-sokkal több oltást kell beadni” – írja az MTI.
Szlávik szerint a járvány kezdetén még úgy tartották, hogy a nyájimmunitáshoz a lakosság 60-70 százalékának átoltottsága megfelelő. Az új vírusmutánsok megjelenésével azonban – különösen a brit mutáns terjedésével – a főorvos szerint ennél is magasabb, akár 70-80 százalékos átoltottságra is szükség lehet ahhoz, hogy a járványt megállítsák.
Az infektológus közölte, azt tapasztalja, egyre többen szeretnék beoltatni magukat, miután egyre többen látják a betegség súlyos következményeit. Kiemelte: az oltási terv jól halad, egyre több csoportot lehet behívni. Véleménye szerint talán nyárra sok mindent vissza lehet hozni a normális életből.
A főorvos azt mondta: az elmúlt napokban sok az új fertőzött, és még mindig nagyon magas a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma.
Talán ezen a héten kiderül, hogy a harmadik hullámnak ez a „platófázisa-e”, vagy esetleg tovább emelkednek a számok – tette hozzá, megjegyezve: nagyon nehéz megjósolni, de bíznak benne, hogy ezek „az igen magas számok” nem emelkednek tovább.
Szlávik János kitért arra is, hogy a poszt-Covid szindrómára már korábban is felfigyeltek. Sok gyógyult betegnél maradnak hosszú távú tünetek, mint például köhögés, hőemelkedés, fejfájás, memóriazavar. Felhívta a figyelmet arra, hogy eleinte ezeket a betegek 10-15 százalékánál észlelték, az újabb tapasztalatok szerint viszont ez az arány már 30 százalék körüli.
(Kiemelt kép: MTI | Kovács Attila)