Szijjártó: Brüsszel támogatja az illegális migrációt és a drogfogyasztást

Vagy legalábbis nem lép fel elég keményen ezek ellen - mondta a külügyminiszter egy kiotói ENSZ-konferencián, kiemelve, hogy a kannabisz enyhébb megítélését a magyar kormány nem támogatja.

2021. március 8., 09:12

Szerző:

Szíjjártó Péter szerint két súlyos, egyértelműen a szervezett bűnözéshez kapcsolódó biztonsági kihívással néz szembe a világ, az illegális migrációval és a növekvő drogfogyasztással, és Brüsszel egyik ellen sem lép fel kellő mértékben - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Japánban, az ENSZ bűnmegelőzési és büntető igazságügyi kongresszusa után.

A miniszter szerint az illegális bevándorlás eddig elsősorban biztonsági és kulturális fenyegetést jelentett Európa számára, most ez súlyos egészségügyi kockázattal is kiegészül, az ellenőrizetlen migrációs hullámok ugyanis jelentősen felgyorsíthatják a vírus terjedését. Ennek hátterében ott van a szervezett bűnözés, az érkezők embercsempész-hálózatok szolgáltatásait veszik igénybe, és sokszor civil szervezetek is segítik ezek működését - jelentette ki.

 A növekvő drogfogyasztással kapcsolatban úgy fogalmazott: "sajnos azt látjuk, hogy Brüsszel nem pusztán az illegális migrációt, hanem a droghasználat növekedését is támogatja, vagy legalábbis könnyebbé akarja tenni, hiszen a kannabiszt legutóbb az ENSZ-ben olyan kategóriájúvá sorolták át, amely már állítólag nem veszélyes". Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány ezt ellenezte, mire az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított ellene, ahelyett, hogy Brüsszel is minél nagyobb erőfeszítést tenne a kábítószer-fogyasztás visszafogása érdekében. A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a szervezett bűnözői csoportok, a terrorszervezetek és a szélsőséges ideológiák terjesztői most könnyebben eljutnak az emberekhez, miután a tevékenységek egy jelentős része átkerült a digitális térbe.

(kiemelt kép: Szijjártó Péter Facebook oldala)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.