Másfél évig nem jár majd a szentendrei HÉV

A HÉV több ezer embert szállít minden nap.

2025. december 10., 11:43

Szerző:

Ha a szentendrei HÉV is a napi útvonala része, jó eséllyel teljesen át kell terveznie a közlekedését a következő években: a vonalat teljesen felújítják, és a mostani tervek szerint akár másfél évig is teljes vágányzár lesz érvényben. A cél az, hogy egy gyorsabb, kényelmesebb és kiszámíthatóbb HÉV-vonalat kapjon vissza az északi agglomeráció, illetve az Óbuda, Szentendre, Budakalász térségében élők, ám minden bizonnyal sok kellemetlenséggel jár majd a fejlesztés – mutatott rá az InfoStart.​

Mikor áll le a HÉV, és miért ilyen hosszú időre?

Ahogyan arról a portál beszámolt, a III. kerület és több érintett település polgármestere is nyilatkozott ebben az évben arról, hogy milyen előrelépések történtek a vonal felújítása kapcsán. A fejlesztések szükségességét a vágányok és a megállók állapota indokolja, és bár Lázár János már év elején is úgy nyilatkozott, hogy az uniós forrásokat erre kívánják felhasználni, eddig nem történt érdemi előrelépés. A portál azonban úgy tudja, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium egyeztetései sikereske voltak, és kiírják a közbeszerzési eljárásokat.

A szentendrei, H5-ös HÉV teljes rekonstrukciója várhatóan 2027-ben indul, és körülbelül másfél évig tart majd, ezalatt a szerelvények valószínűleg egyáltalán nem közlekednek majd a vonalon. A felújítást jelentős részben uniós pénzből finanszírozzák, amelyet kifejezetten a budapesti kötöttpályás fejlesztésekre különítettek el.

A kormány döntése alapján a H5-ös vonal kapja meg a teljes felújítást: nemcsak a síneket cserélik, hanem új szerelvények is érkeznek a tervek szerint, és az állomások, valamint azok környezete is megújul. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a zötyögős és lassú vonalból egy korszerű, elővárosi vasúthoz hasonló rendszer lehet.​

A munkák végeztével a teljes pályaszakasz megújul, így kevesebb műszaki hiba, egyenletesebb futás és rövidebb menetidő várható. Az új szerelvények alacsonypadlós kialakításukkal, modern utastájékoztatással és légkondicionálással rendelkeznek majd az ígéretek szerint, így az ingázók számára kiszámíthatóbbá válik az utazás.

Óbuda polgármestere, Kiss László így nyilatkozott:

„Békásmegyeren jelentős fejlesztés történik, P+R parkolók, mozgólépcsők is épülnek, a Tímár utcánál pedig szintbeli átkelőhely jön létre. Arra kértem a minisztériumot, próbálják megoldani, hogy ne másfél évig tartson a beruházás, hogy ez kevéssé terhelje az északi agglomeráció forgalmát. E téren egyeztetést ígértek, mi pedig egy munkacsoportot hoztunk létre.”

​Szentendre és Budakalász sem marad ki

Szentendrén teljesen átalakul a HÉV-végállomás környéke: új állomásépület, autóbusz-pályaudvar és parkolóház épül, rendezettebb, átláthatóbb csomópontot teremtve. A jelenlegi csarnokot úgy alakítják át, hogy az új szerelvények fogadására és javítására is alkalmas legyen, ami hosszú távon kevesebb leállást és stabilabb menetrendet jelenthet.​

Budakalászon is megújulnak az állomások és a környezetük, fedett kerékpártárolók és új P+R parkolók létesülnek, hogy aki teheti, inkább biciklivel vagy autóval menjen el a HÉV-ig, és onnan már közösségi közlekedéssel folytassa az útját.​

A vágányzár idején a HÉV-et pótlóbuszok váltják majd ki, ami a gyakorlatban hosszabb utazási időt, zsúfoltabb járműveket és több átszállást jelent, főleg a reggeli és a délutáni órákban. A fejlesztés nagy kihívás elé állítja a Békásmegyeren, Budakalászon, Pomázon és Szentendrén élőket is, de konkrét dátumokról egyelőre nem érkeztek információk.​

(Fotó: Michael Krahe / Wikimedia Commons)