Egy órát eltöltöttek a Széchenyi fürdőben a koronavírussal fertőzött milánói diáklányok

2020. március 4., 14:54

Szerző:

Egyre több részlet derül ki a Milánóból Budapestre érkezett diáklányok útját illetően, melyet a hatóságok igyekeznek feltérképezni. Müller Cecília országos tisztifőorvos ma sajtótájékoztatón adta elő, hogy a turisták két napig voltak a magyar fővárosban egy belvárosi lakásban, a lányoknak nem volt helyismeretük, ezért pontosan nem tudták utólag elmondani, merre jártak. Az viszont biztos, hogy főleg gyalogosan közlekedtek, voltak egy romkocsmában, egy palacsintázóban, egy gyógyszertárban – mert egyiküknek fájt a feje –

és voltak a Széchenyi fürdőben is, ahol eltöltöttek egy órát.

Bár ez elég ijesztően hangzik, a tisztifőorvos azt mondta, felvette a fürdővel a kapcsolatot, ahol azt mondták neki, hogy éppen egy héttel ezelőtt adtak ki új eljárást: megerősítették a fertőtlenítést, az úszómedencék klórszintjét megemelték, ami ezt a típusú vírust elpusztítja. A nem klórozott gyógyvíz pedig 36-38 fokos, jelen tudásunk szerint pedig a koronavírus nem szereti a meleget.

Müller szerint nincs ok aggodalomra, elrendelték a rendkívüli fertőtlenítő nagytakarítást a fürdőnél.

 

 

A budapesti utat a lányok maguk elevenítették fel a magyar hatóságoknak, mégpedig Skype-on keresztül. Mint elmondták, összesen négyen indultak el Milánóból, közülük kettőt diagnosztizáltak a koronavírussal Csehországban, a magyar hatóságokat azután értesítették erről. A két lány egyik társa már ekkor visszautazott Milánóba – ott járnak egyetemre –, majd onnan haza akart menni az Egyesült Államokba, de Dániában

olyan rosszul volt, hogy nem engedték tovább, jelenleg is egy dán kórházban van.

A negyedik lánynak nincs baja, egészséges.

A két lány a Flixibus járatával jött Budapestre, Bécsből indultak és amíg a magyar fővárosba értek, a busz sehol nem állt meg. Egyébként a magyar hatóságok már megkapták az utaslistát, de még nem tudják, pontosan melyik ülésem ültek és

a járaton összesen négy magyar utazott.

A lányok este elvileg nem hagyták el a belvárosi szállást, vacsorát is például a lakásba rendeltek. Ebben a lakásban két napig voltak, de a bérbeadóval nem kerültek kapcsolatba, a kulcsot borítékban kapták meg. Maga a tisztifőorvos beszélt az airbnb szállás tulajával, aki azt mondta,

bevett eljárás szerint takarítottak és fertőtlenítettek a vendégek után, vagyis itt Müller Cecília szerint nincs min aggódni.

A tisztifőorvos kitért arra, hogy a vírus tárgyakon nem terjed, így például az ételhordókkal érintkezőket, vagy a liftben utazókat nem veszélyezteti, de azért mindent fertőtlenítettek a lakásban is.

Azt egyelőre még a magyar hatóságok vizsgálják, Budapesten kivel kerültek szoros kapcsolatba a lányok, vagyis, akivel legalább egy háztartásban tartózkodtak vagy két méteren belüli távolságban.

A cseh hatóságok tíz óra alatt térképezték fel a koronavírussal fertőzött külföldi turisták ottani útját, és már 23 kontaktszemély van otthoni elkülönítésben, ők mind elkaphatták a fertőzést – idéz cseh lapokat az Index. A felderítéshez főként a turistalányok telefonjait használták fel, amelyben benne voltak a szállások elérhetőségei és a jegyek.

Müller Cecília megerősítette az ATV információját, amely szerint Egerben egy háromtagú család áll megfigyelés alatt, náluk fennáll a fertőzés gyanúja, de még nem érkeztek meg a minták.

Az operatív törzs részéről Lakatos Tibor elmondta, Magyarországon

már négy büntetőeljárás indult olyanokkal szemben, akik rémhírekkel próbáltak pánikot kelteni,

egy embert már azonosítottak. A hatóságok 28 olyan hírt találtak, ami kimerítheti a közveszéllyel fenyegetéshez hasonló bűncselekmény kategóriáját.