Szanyi szerint az USA és Oroszország háborúzik Ukrajnában

Nem ért egyet azzal amit az ukránokról a Munkáspárt mondott, de azért a választási együttműködést fenntartaná velük.

2022. május 2., 10:38

Szerző:

„Önmagukért beszélnek” Thürmer Gyula és a Munkáspárt nyilatkozatai, mondta el a 168-nak Szanyi Tibor, a velük választási együttműködésben áprilisban elinduló Igen Szolidaritás! Mozgalom (ISZOMM) elnöke. Arról, hogy május 1-én a Munkáspárt hagyományos városligeti majális helyett a Honvédelmi Minisztérium előtt tiltakozott Ukrajna háborús szerepe és a NATO ellen, úgy fogalmazott, neki és pártjának ennél „árnyaltabb a véleménye”.

Mint ismert, a Munkáspárt demonstrációján elhangzott, Ukrajnában „fasiszta állam épül" oda segítséget küldeni pedig „képmutatás." A megtámadott ország elnökét, Volodimir Zelenszkijt Thürmer a minisztérium épülete előtti beszédében pedig arra szólította föl, „fejezze be hadműveleteit".

„Nem ilyen egyszerűen hangzott el ez, sokkal árnyaltabb volt" 

– kommentálta a tegnapi tüntetést Szanyi, aki sem személyesen, sem a pártja más tagja révén nem képviseltette magát az eseményen. Hozzátette, „az általam látott tudósítások szerint nem mondott olyat Thürmer, hogy Ukrajna hibás lenne." Hangsúlyozta azt is, a kérdésben nekik és a Munkáspártnak más az álláspontjuk, az ISZOMM Szanyi szerint például a háború „jóval összetettebb képlet", mint hogy egyik ország megtámadta a másikat, és szerinte azért, hogy az Oroszország és Egyesült Államok közötti „nagyhatalmi játszmából" Európa ki tudjon törni, az önálló európai védelmi politika megerősítését támogatnák inkább, de Szanyi Tibor elfogadja, hogy a Munkáspártnak ebben más a véleménye.

Mint ismert, a Munkáspárt és az ISZOMM az április 3-i, országgyűlési választások előtt választási együttműködést kötötte, Szanyi erről azt mondja, a véleménykülönbség ellenére ezt a 2024-es önkormányzati választásokon is folytatná Thürmerékkel.

(Kiemelt képünk: Szanyi Tibor. Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) szeptember 11-én tartotta a 2. Munkás Büszkeség Napját, a rendezvények Budapesten, az egykori Zöld Pardon helyén voltak. 2021. 09. 11. Fotó: Merész Márton)

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.