Számítottam a támadásokra

Valljuk be, kellemetlen, néha brutális hangú kirohanásokhoz vezetett az ön elnöki jelölése. Simor András volt jegybankelnök teljesen erkölcstelen figurának nevezte. Akik felkérték, például Jakab Péter, figyelmeztették erre. Mégis más, amikor tényleg támadják.

A történtek megerősítettek abban, hogy a sejtéseim pontosak voltak, végtelenül megosztott a magyar társadalom, tele frusztrációval, gyűlölettel, görcsökkel.
A legfontosabb feladat a megbékélés előmozdítása lenne.

Ezt sokan mondják bele a levegőbe. Nincs változás. Az egyetlen épkézláb magyarázat, hogy ez a harminc év nem az ország sikerkorszaka.

Nem. És ennek nem csupán gazdasági okai vannak. 1956-ban mentem el innen, tudom, hogy olyan országot hagytam itt, amelynek története tele van tragédiákkal, csonkolással, levert forradalmakkal, népirtással. A rendszerváltás után nem sokkal New Yorkban találkoztam Göncz Árpáddal. Talán a Harvardon tartott elő-adást. Ő akkor azt mondta, legfontosabb feladatának a megbékélés előmozdítását tartja. A magyaroknak hozzá kell szokniuk a mosolyhoz.

Mi lepte meg jobban? A kormányoldal ellenkampánya, vagy azoké, akik mégiscsak az önt jelölő politikai tömbhöz tartoznak?

Az utóbbiak voltak a durvábbak. A megosztottság dimenziói annál mélyebbek és többrétegűek, mint hogy párthovatartozás alapján meg lehetne határozni. Azért mégis meglepett, hogy szakmájuk élvonalához tartozó emberek elragadtatják magukat.

Akikre céloz, szakmabeliek, és a céhbeliek ritkán kedvelik egymást.

Talán érthető, bár megjegyzem, sohasem volt Magyarországon úgynevezett szakmai karrierem. Nem voltam abban a helyzetben, hogy bárkivel is vetélkedhettem volna. Az akadémiai belvilágban nem vettem részt. Az ELTE jogi karán egy időben előadó voltam. Elköszönéskor megválasztottak tiszteletbeli professzornak, mert sikeres volt a csapat, amelyet felkészítettem a nemzetközi perbeszédversenyekre. Ez az ő nagylelkűségük, de pozíciót sehol nem töltöttem be.

Gondolom, a médiaszereplései idegesítették őket.

A viták gerjesztője az volt, hogy 2010 előtt-után elég markánsan kiálltam a devizahitelezés áldozatai mellett és az akkori monetáris politika ellen. Valóban úgy érezem ma is, ez nemcsak hibás, de rosszhiszemű, gyalázatos banki termék volt, amely tragikus csődbe vitte a magyar társadalom jelentős részét. Nem tudok megbékülni a gondolattal, hogy a hazai elit teljes közönnyel tűrte.

Ezt érdemeként említette a Jobbik. Lehet a devizahitelezést, a bankokat kárhoztatni. De nem biztos, hogy igazságos volt, ha a felelősséget konkrét személyekre tolta. Akkor lássuk: ki a felelős a hazai devizahitelezésért?

Nyilvánosságra hoztam hét nevet. Járai Zsigmond, Simor András, Király Júlia, Felcsuti Péter, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és még…

…Oszkó Péter. Hol volt 2003 körül Oszkó? Bajnai felől is kétségeim vannak. Egyesek ott sem voltak.

De később már ott voltak. Sorra megjelentek.

És persze szerepelt a szerződés apró betűs függelékében, hogy ez „fokozottan kockázatos” művelet. Nem lehet a magyar társadalom válláról sem a felelősséget levenni.

Arról lehet vitázni, hogy mennyiben volt a felelősség átfogó. Király Júlia például azt mondja, hogy neki a devizaalapú hitelezés megakadályozására eszközei sem voltak. Ez értelmezhető álláspont. Az viszont tény, hogy az általam felsoroltak voltak abban a pozícióban, ahol tehettek volna valamit a katasztrófa ellen. Most úgy beszélek, mint egy New York-i bank egykori vezérigazgatója, aki huszonnégy éven át foglalkozott hitelezéssel. Úgy éreztem, szakmai jártasság okán jogom van ezt megítélni. Persze lehet, hogy agresszívan fogalmaztam, vagy nem írtam elemző módon. Ha emiatt értek volna kritikák, elfogadom. De nem ez történt. Az történt, hogy a tőkebarát baloldal kóklernek, hozzá nem értőnek kiáltott ki.

Azt mondják, nem birtokosa professzori címnek, a sajtóban mégis professzornak nevezik.

Sohasem állítottam, hogy professzor vagyok. Az Oxfordi Egyetem, ahol tanítok, negyvenhat college-ból áll. Ezek egyikében a tanári kar tagja vagyok, közgazdaságtant és a társadalomtudományok filozófiai alapjait tanítom. Az egyik a bevezető szint, a második emelt szint, ahol szemináriumokat tartok. Ezekből lett egy szimpóziumsorozat, amit tizenkét éve vezetek. Ez minden. Talán hiba volt, hogy hagytam a sajtóban elterjedni az ELTE-n kapott tiszteletbeli professzor címet. Ez bekerült a közbeszédbe, és szándékom ellenére így is maradt. De soha nem neveztem magamat professzornak.

Hozzájárul az elnöki vitához, hogy maguk a jelölők megosztottak. Ez nem tesz jót az ön presztízsének.

Ehhez semmi közöm. Kaptam egy felkérést, amit nem erőltettem, de ha megkaptam, elfogadtam. Tisztában vagyok azzal, hogy nem leszek köztársasági elnök, tisztában voltam azzal is, hogy támadni fognak. Ezt vállalom. Nem mondhatnám, hogy hibátlan életet éltem, de nincs takargatnivalóm.

Felfoghatjuk ezt a pálya csúcsának? Köztársasági elnöknek jelölik egy olyan országban, amely nem is köztársaság.

Ez jó kérdés filozófiai és jogi értelemben. Az első szinten az a kérdés, hogy mi a magyar államszerkezet jogi formája. Megfelel-e egy köztársaság ismérveinek? Az én válaszom az, hogy épphogy. A másik szint, hogy maga a rendszer minek nevezi magát, miért ódzkodik a köztársaság névtől.

Azt mondja, hogy az ország épphogy köztársaság. Szükséges-e Magyarországnak új alkotmányt kidolgoznia?

Kiindulásként szögezzük le: az Alaptörvény érvényes joganyag, a rendelkezéseit be kell tartani. Azonban mégsem alkotmány, mert nem felel meg az alkotmány általánosan ismérveinek. Az alkotmány szerződés a társadalom és az államhatalom között, a közösség rögzíti benne azokat a feltételeket, amelyek mentén a politikai hatalom megszerezhető és legitim módon gyakorolható. Pontosan előírja, mit nem tehet a hatalom. Ha a szerződés nem a társadalom és a hatalom között jön létre, hanem a kormány szerkeszti önmagának, kecskére bíztuk a káposztát. Ettől kezdve a szöveg nem alkotmány, hanem a hatalom házszabálya. Elméletileg az Alaptörvény tiltja, hogy a nemzet létrehozzon egy új alkotmányt. Maga az Alaptörvény tiltja az Alaptörvény népszavazás útján történő módosítását. De azt nem tilthatja a hatalom, hogy alkotmányozó szándékában a nemzet korlátozza önwmagát. A németek a háború után ezt tették, létrehoztak egy alkotmányozó nemzetgyűlést, amely megformálta az új alaptörvényt. Ezt népszavazás követi. A lehetőség Magyarország számára is fennáll. Annak idején szorgalmaztam, hogy éljünk vele. Kezdjünk hozzá, hogy időben kirajzolódjanak egy új alkotmány körvonalai. Nem volt nagy sikerem. Más kérdés, hogy a választások után milyen esély van arra, hogy ez megtörténjen. Nem jutunk egyről kettőre, ha egy, az új kormánynak kedvező új alkotmányt ismét a hatalom hoz létre. Ha felszólhatok a parlamentben, ezt próbálom megfogalmazni. Đ