Rendkívüli kormányzati intézkedések: 1,2 milliárd magyarságkutatásra, 1 milliárd sportra
A kormány ismét átcsoportosításokat hajt végre a költségvetésben egy március 17-ei határozat szerint.
A rendkívüli kormányzati intézkedések tartalékából most összesen 3,6 milliárd forintot vettek ki. Ebből egymilliárd forint kerül az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi) sporttevékenységek, azon belül versenysport és szakmai tevékenységek támogatására – írja a hvg.hu
További 1,2 milliárd forintot az Emmi alatt működő Magyarságkutató Intézet kap. Az intézet munkatársai végzik többek között a fehérvári királysírban található maradványok alapján az Árpád-ház genomjának vizsgálatát, amelyet Kásler Miklós miniszter kezdeményezett.
A rendkívüli tartalékból 930 millió jut a katasztrófavédelemnek és 400 millió a Miniszterelnökségnek nonprofit szervezetek és köztestületek támogatására.
A Gazdaságvédelmi Alapból 7,5 milliárd forintot vett ki a kormány, ebből 3,7 milliárd forint a Miniszterelnökséghez kerül, a pénzből gazdasági társaságokat támogatnak „kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok” ellátásában.
2,1 milliárdot kap a közoktatás irányításáért felelős Klebelsberg Központ. 1,1 milliárd jut fővárosi fejlesztésekre. 540 milliót az állami vagyonkezelő használhat fel ingatlanberuházásokra.
A Gazdaságvédelmi Alapon belül a kormány egy átcsoportosítást is végrehajtott: 1,5 milliárdot kötött segélyhitelezés helyett „regionális határon túli és egyéb nemzetközi fejlesztési és kutatási programokra” fordítanak.
Ugyanitt a kormány 631 milliót rakott át a paksi bővítéssel kapcsolatos Közép-Duna menti fejlesztésekről a Miniszterelnökséghez.
(Kiemelt kép: Magyarságkutató Intézet/YouTube)