Pintér Sándor nyugalma érdekében sziréna nélkül vonultak ki a tűzoltók a Belügyminisztériumhoz

Viharkár miatt hívták a tűzoltók segítségét, a bejelentő azt kérte, hogy ne szirénázzanak a tűzoltók, mert az zavarná a belügyminisztert.

2023. november 11., 07:58

Szerző:

A Szemző Áron, a Momentum Pest megyei elnöke egy facebook bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a pénteken, a megosztott riasztási adatlap tanúsága szerint, a Belügyminisztériumhoz hívták a tűzoltókat. Mint kiderült, egy viharban kilazult homlokzati elemhez kellett kivonulni, a bejelentő azonban külön kérte, hogy a tűzoltók ne szirénázzanak, mert az zavarná Pintér Sándor belügyminisztert.

„Magyarországon fontosabb a belügyminiszter nyugalma, mint a szakszerű mentés”  – írta posztjában Szemző Áron, a Momentum Pest megyei elnöke, a Pest Megyei Közgyűlés momentumos frakciójának vezetője.

Az rtl.hu által megkérdezett szakértő szerint a felvétel hiteles, egy a katasztrófavédelem belső rendszeréből származó, úgynevezett riasztási adatlapról készült. Ilyen adatlap akkor készül, amikor egy bejelentő hívja a 122-es segélyhívó számot, és elmondja, hogy milyen veszélyhelyzet miatt telefonált.

A hívó fél által elmondottakat a 122-es központ operátora rögzíti, nem feltétlenül szó szerint, de a lényegre törekedve. A belső számítógépes rendszerben kitöltött adatlapot az operátor továbbítja a megfelelő szervezetnek, jelen esetben a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak.

A műveletirányítás az ilyen ESR-112-es Hívásfogadó Központból érkező adatlap alapján dönt arról, hogy a megadott helyszínre milyen erőkkel, technikai felszereléssel vonuljanak ki a tűzoltók.

(Kép forrása: Wikipedia)

 

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.