Bevezeti a blokkolóórát az orvosoknak a belügy

Év végéig valamennyi állami kórházban – a belügyminiszter utasítására – új beléptető rendszert vezetnek be. 

2023. április 21., 09:37

Szerző:

Az orvosoknak és más dolgozóknak az intézmény be- és kijáratainál elhelyezett készülékeken kell lehúzniuk a mágneskártyájukat. Az eszköz videófelvételt is készít a személyről, hogy a kártyákkal ne lehessen visszaélni – írja a Népszava Lengyel László, a Belügyminisztérium helyettes államtitkárának előadása alapján, melye a Magyar Kórházszövetség konferenciájának csütörtöki napján mondott el. Magyarázatként azt mondta:

„Láttuk, hogy vannak egyes kórházak, ahol nagyon eltérnek az átlagtól az orvosi teljesítmények, feltételeztük, hogy kell lenni valami okának. Akinek nyolc órát fizetünk, az legyen benn nyolc órát.”

A lap tudósítása szerint a helyettes államtitkár előadása alatt gyakran hallatszott morgolódás az orvos, illetve intézményvezetőkből álló hallgatóság soraiból.

(Kiemelt képünk illusztráció. Szolnoky Jenő orvosigazgató-helyettes (b) háromdimenziós endoszkóppal végrehajtott speciális billentyűrekonstrukciós nyitott szívműtétet végez a budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben 2019. május 28-án. Fotó: MTI/Mónus Márton)

16:38

Miután  a 21 Kutatóközpont és a Publicus is enyhe Tisza előnyt mért a legfrissebb kutatásában, várható volt, hogy a kormányzati oldal közvélemény-kutatói is megszólalnak. Az eredmény borítékolható: Nézőpont Intézet szerint a Fidesz vezet, nem is kicsit.