Nem is 6 millióért, hanem 18 millióért mérte fel a fideszes politikus, hogy a budapestiek pihenni járnak a parkokba

2020. január 9., 09:16

Szerző:

A budaörsi Fidesz korábbi elnökének, Nagy Sándor Andrásnak a cége nem 6, hanem valójában 18 millió forintért mérte fel, miért járnak parkokba a budapestiek – mondta a Klubrádióban Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, aki szerint a két összeg közti differencia oka az, hogy különböző parkokban mérték fel a helyzetet. 

Tüttő Kata az esetleges személyi következményekre, jogi lépésekre vonatkozó kérdésre azt felelte, hogy

ész nélkül nem jelentenek fel senkit,

a Főkert Zrt. új felügyelőbizottsága vizsgálja felül a szerződést. Szerinte az eredmények a szerződéssel és az összeggel sincsenek arányban.

Azt kérte, a felügyelőbizottság vizsgálja felül az összes számlát, szerződést, és azt, miért pont egy budaörsi cég vizsgálta a fővárosi parkhasználati szokásokat. Mint mondta, lehetne erről értelmes kérdéseket is feltenni, például, hogy mi hiányzik egy parkból, mit szeretnének az emberek.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.