Orbán pálfordulása: ennek Magyarország issza meg a levét

Tavalyi tusványosi beszédében, amelyben meghatározta az orbánizmust, azzal keltett feltűnést, hogy szerinte a 2008-as válság ugyanolyan kulcspont volt a világ számára, mint 1989. Csak éppen ebben az esetben az erő a liberális demokráciáktól olyan országokhoz került, amelyek sem nem liberálisok, sem nem demokraták. Úgy tekinti a liberalizmusra, mint egy bukott angyalra. Hogy miként futhatott be ilyen pályát, arra a szerző senkitől nem kapott meggyőző választ Budapesten. Kovács András, aki annak idején a repülő egyetemen tanította Orbánt, mesteri politikai vállalkozónak nevezi. Olyasvalakinek, aki szereti a viszályokat és szereti, ha nem reagálnia kell bizonyos helyzetekre, hanem maga idézi azokat elő.

Orbánnak vannak fasiszta jellemvonásai, de nem fasiszta. Minden fellengzősségével együtt túlságosan is profi politikus, túl józan és ésszerű ahhoz, hogy a magyar Milosevics, vagy netán a második Duce legyen – írja a lap. Első mandátuma idején klasszikus nyugatbarát módon kormányzott. Az őszödi beszéd és a válság tönkretette az MSZP tekintélyét, a Fidesz vezére pedig egyre inkább hangot adott a magyarok csalódottságának a szabad piac és az “európai” értékek kapcsán. Politikai és gazdasági nacionalista, aki azt ígéri, hogy helyreállítja a magyar értékeket és az állam ellenőrzését a gazdaság fölött. Ennek az eltolódásnak, bár tisztán opportunistának tűnik, megvan a belső logikája a volt szocialista államokban. Az MSZP sokak számára a lejáratott baloldal politikáját testesíti meg. Sokan mások viszont azért szavaztak a pártra, mert stabilitásra vágytak. Csakhogy a válság a jelek szerint pálcát tört politikájuk fölött, amit csak tetézett a privatizáció jó pár átláthatatlan ügylete. Ily módon a liberalizmust a magyarok nemcsak a kommunista múlttal, hanem annak ellentétével, az angolszászok neoliberális gazdaságpolitikájával, valamint az urambátyám rendszer legrosszabb tulajdonságaival párosítják.

Orbán mindezzel szembehelyezkedett, ideértve a kultúrát is. A liberálisok, baloldaliak és szociáldemokraták fogalma Magyarországon egyenlő az elittel. A miniszterelnök az ellenzékről az ország ellenségeiként beszél. A Fidesz olyan pártként jelenik meg, amely elkötelezett a hagyományos értékek megőrzése iránt, miközben megerősíti az állam politikai és gazdasági befolyását. Ez a furcsa paradoxon az orbánizmusban, hogy ti. a kommunista-ellenesség társul a nosztalgiával a régi rendszer stabilitása iránt. Ezt a rendet mindenek előtt a liberalizmus fenyegeti, annak minden álruhájában, legyen az a társadalmi haladóelvűség, az európai integráció vagy a szabadpiaci reform. Hogy Orbán szellemi forrásnak tartja Schmidt Máriát, aki hisz a globalizáció-ellenes összeesküvésben, továbbá annyira kommunista-ellenes, hogy az csak Reaganhez mérhető, nos, ez már önmagában zavaró. Lehet, hogy nem osztja a történész paranoiáját, de a kommunizmus és a liberalizmus elutasítása nagy fura helyzetekbe juttatta a Fidesz és vezetőjét. Orbán Putyin csodálója lett, ugyanakkor felingerelte az uniós partnereket, amikor nem ítélte el az Ukrajna elleni agressziót. Átvette az orosz elnök érvelését, mármint hogy a civil szervezetek tűrhetetlen módon 5. hadoszlopot alkotnak.
Bizonyosan téved, amikor azt gondolja, hogy a 2008-as megrázkódtatás bizonyította az illiberális államok rugalmasságát. Oroszország gazdaságilag romokban van, míg az USA viszonylag egész jól kilábalt a bajból. Abban viszont bizonyosan igaza van, hogy a válság megingatott egy sor szilárd szerkezetet, Európán belül is. Aláásta az emberek bizalmát a létező rendszerek iránt, mind a két oldalon. Új ideológiai lehetőségeket nyitott. Orbántól egykor azt remélték, hogy '89 eufórikus reményeinek szócsöve lesz, ehelyett a 2008-as nyugtalanságot és gyanakvást közvetíti. Talán megtalálta a pillanatot, amire várt. Ennek Magyarország issza majd meg a levét – írja a lap.

(Szelestey Lajos/Klubrádió)