Leállt a One, több tucat településen akadozik a szolgáltatás (Frissítés: Megszólalt a szolgáltató)
Éjfélre tervezett karbantartásnak indult, országos szolgáltatáskiesés lett belőle: a One hálózatán még órákkal a munkálatok után is akadozik az internet, a mobilnet és több kiegészítő szolgáltatás.
Körülbelül éjfél óta gondok vannak a One hálózatával, a downdetectoros visszajelzések alapján – írja a 24.hu.
Budapesttől Szombathelyig akadozik a One szolgáltatása
A portál úgy tudja, a problémák miatt több ezer visszajelzés érkezett.
A szolgáltató ügyfélszolgálatának tájékoztatása szerint éjfél és reggel 6 óra között tervezett karbantartás miatt több tucat településen szünetel az internet, ám a fennakadások a jelzett időablakon túl is tartanak. A leállás több budapesti kerületet (a 3. és a 4. kerületet) érinti, valamint vidéki nagyvárosokban – például Maglódon, Szombathelyen és Vácon – is érezhető a szolgáltató szerint.
A 24.hu munkatársainak tapasztalata alapján a mobilnet is akadozik: előfordul, hogy a telefon ugyan csatlakozik a One hálózatára, mégsem érkezik adatforgalom, így értesítésekhez, üzenetekhez sem jutnak el a felhasználók. Néhány ügyfélnél a tévészolgáltatás is leállt, mások pedig DNS-hibára gyanakodnak a meghibásodások hátterében.
Érdekes fejlemény, hogy akadtak olyan visszajelzések is, amelyek szerint a Meta alkalmazásai – például a Facebook és az Instagram – még működnek, ám a hírfolyam betöltése már nem sikerül. iPhone-os felhasználóknál pedig az is megfigyelhető, hogy iMessage helyett hagyományos SMS-ben érkeznek az üzenetek.
Mostanában egyre több a szolgáltatói hiba miatti internet-leállás
Pénteken számoltunk be arról, hogy pénteken ismét globális leállás volt az interneten. a háttérben Cloudflare szervereinek hibája állt, ami tucatnyi weboldalt és online szolgáltatást tett elérhetetlenné percekre vagy akár hosszabb időre.
Az internetezők gyakran találkoztak „500 Internal Server Error”, „Bad Gateway” vagy betöltési hibákkal.
A kiesés nemcsak kis oldalakra korlátozódott: olyan népszerű platformok is elérhetetlenné váltak, mint Zoom, Google Meet, de több webshop, banki szolgáltatás és közösségi médiafelület is akadozott.
Hasonló probléma november 18-án is fellépett, akkor nem működött a ChatGPT, elérhetetlenné vált több hazai portál mellett a Politico és az X is.
Frissítés!
Reggel 7 óra után, a szolgáltató is megszólalt az üggyel kapcsolatban. Mint azt a Facebookon írták:
„A belföldi mobilhálózati hibát sikeresen elhárítottuk, azonban néhány külföldön tartózkodó ügyfelünknél továbbra is előfordulhatnak adatroaming-problémák. Vezetékes szolgáltatásaink esetében részleges kiesés tapasztalható Vác térségében. Önkiszolgáló digitális felületeink helyreállítása folyamatban van. Kollégáink folyamatosan dolgoznak a hálózat helyreállításán. Az okozott kellemetlenségekért elnézést kérünk!”
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: One Hungary hivatalos Facebook oldala)








