Ők főzték, mi esszük: gazdasági kilátásaink a választás után

Bod Péter Ákos írása a 168 Óra április 21-i számában jelent meg. 

2022. április 18., 12:39

Szerző:

Az új kormányok gyakran annak bejelentésével kezdik működésüket, hogy nehéz helyzetet örököltek, a körülmények még romlottak is a választási program közzététele óta, de a kabinet mindent megtesz az ország felvirágoztatásáért. Most minálunk bajos így érvelni. Az új kormány(fő) magától veszi át a kormányrudat, az elődök felelőtlen kiköltekezését, a hátrahagyott aknákat nem említheti fel. Igaz, választási programot sem hirdetett, csak felsorolt néhány vívmányt (rezsicsökkentés, egykulcsos jövedelemadó, nyugdíjemelés, a lakáshoz jutás támogatása), amelyet az ellenzék állítólag elvenne hatalomra kerülésekor. Ez ugyan így semmiképp sem igaz; az egyesült ellenzék a gazdaságilag logikátlan hatósági árrendszeren, a kiskeresetűekre nézve hátrányos és szociálisan igazságtalan jövedelemadóztatás mértékén változtatott volna. De mindez április 3-án tárgytalanná vált.

Ugyanakkor igaz, hogy az orosz invázió megindulásával február 24-én hirtelen rosszabbra fordult a világ állapota és benne a magyar gazdaság helyzete. Nagyot zuhant a forintárfolyam az euróhoz, különösen a dollárhoz mérve, másnapra megemelkedtek az állampapírok hozamai, tovább drágult az energia a világpiacon, romlottak a konjunktúra-kilátásaink.

Noha a magyar külkereskedelem nem kötődik szorosan sem az orosz, sem az ukrán gazdasághoz, gyakran emlegetnek itthon közelgő válságot. Sőt a választások előtt hallhattunk olyan eszmefuttatást, hogy az ellenzék jobban jár, ha nem neki kell küszködnie a krízissel, a Fidesz csak „egye meg, amit főzött”. A világ persze vehet még cudarabb irányt, magam a tornyosuló gondok között is túlzásnak gondolom a gazdasági válság emlegetését. A hazai és külföldi előrejelzők mégis okkal felezik, sőt harmadolják a tavalyi 7,1 százalékos gazdasági növekedést, amikor 2022-re adnak becslést, az inflációs prognózist pedig rendre felfelé korrigálják. A fő ok az, hogy az előző Orbán-kormány tudatos politikai döntései nyomán a tavalyi év közepétől a választásokig terjedő de facto kampányidőszakban roppant felduzzadt az állami költségvetés hiánya.

Ennyire nyilvánvaló voksvásárlási gazdaságpolitikát még nem láthattunk. A hirtelen nagyvonalú minimálbéremelés, a korábban lépcsőzetesnek meghirdetett nyugdíjemelés felgyorsítása, a későbbre ígért fegyverpénz gyors kiosztása, az iskolákban laptopok osztogatása, a papoknak, lelkészeknek egyszeri juttatás, be sem érkező uniós vállalkozástámogató programok zsebből megelőlegezése, számtalan egyéb hangulatjavító intézkedés – mértékét és időzítését tekintve mind kapcsolatba hozható a választással. Az pedig példátlan az adózás történetében, hogy egy tudottan súlyosan deficites állam jelentős választói körnek, a 25 év alatti adózóknak – micsoda véletlen, éppen a választás előtti hetekben – visszautalja az esedékes jövedelemadót. Nem váratlan bevételi többletből, hanem a költségvetés hiányának további növelése árán – egyre dráguló adósságfinanszírozás időszakában.

A kormányzó párt biztos választási győzelme és különösen a hatpárti ellenzéki szövetség váratlanul gyenge szereplése alapján ma már indokolatlannak látszik a nagy pénz-szórás. Korábban azonban mást jeleztek a közvélemény-kutatók. A megnehezített választási szabályok miatt az ellenzék pártjainak csakis közöslistás indulás és egyeztetett választókerületi fellépés esetén lehet egyáltalán esélye a parlamenti többség megszerzésére; a következtetéseket végre levonva 2021-ben a hat ellenzéki párt választási szövetséget kötött, megállapodott az egyéni jelöltek és a miniszterelnök-jelölt kiválasztásának eljárásában. Ez a politikai újítás pedig 2021 végére megnövelte az egyesült ellenzék választási esélyeit; tizenkét év óta először látszott nyíltnak a politikai versengés. Eközben az infláció elszabadulása lerontotta a „gyarapodó ország, javuló viszonyok” tematikájára épülő kormányzati és pártkampányt. Nem alap nélkül döntöttek úgy a hatalom csúcsán, hogy az ingadozók megnyerésére, az elégedetlenek pacifikálására – kerül, amibe kerül – el kell engedni a költségvetést.

Utólag akár az is mondható, hogy papírforma-győzelem született. A százharminchárom bátor kormánypárti képviselő blokkja még egy-kettővel ki is bővült, az ellenzék ismét nem nyert – minden haladhat tovább. Azonban elég csendes lett a triumfálás a győztes oldalon, leszámítva néhány lassabb felfogású aktivistát és propagandistát. Először is ennyi kétharmados törvénnyel a háta mögött a hatalomnak nincs különösebben szüksége alkotmányozó többségre, a gazdaságpolitikához pláne nem kell: adókat változtatni, kiadásokról vígan lehet dönteni egyszerű többséggel. Most viszont tényleg nehéz a propagandagépezetnek a múltbeli erőket okolnia a fennálló és formálódó viszonyokért. A felelősséget országon belül másra immár nem lehet áthárítani.

Másodszor viszont valóban súlyosbodnak a viszonyok. Még ki sem tört az ukrajnai háború, de 2022 elején máris gyorsan emelkedett az árindex, holott a fogyasztói kosár egynyolcadára hatósági árszabályozás vonatkozik (gáz, áram, csatorna, szemétszállítás, majd újabban néhány politikailag érzékenynek ítélt élelmiszer, és a szintén politikai terméknek tartott üzemanyag). Ez utóbbi körben az állam elfojtotta az inflációs nyomást, átmenetileg ráterhelve a gazdasági szereplőkre, a „rezsicsökkentés” néven reklámozott hatósági árszabályozás esetében pedig a szolgáltatók állami dotálására kényszerül.

Mármint ha engedi a költségvetés. 2010-től az akkori húszezer milliárd forint adósságállomány tavalyig megduplázódott. A hiány harmadik éve nagy. A mutatók dolgában most elvileg szabad keze van a kormánynak, hiszen az uniós döntéshozók közös akarattal felfüggesztették a hiány- és adósságráta szabályait, még a járvány elleni fellépés részeként. Most pedig a háborúra tekintettel aligha forszírozzák a szigorúbb pénzügyi szabályrend gyors visszaállítását. De nem is ez nyomasztja a magyar kormányt, hanem az adósság finanszírozása. Persze más lenne a helyzet az uniós válságkezelési támogatáshoz és a közös (azaz olcsó) hitelhez való hozzáférés esetén.

Ezzel azonban baj van. Az Európai Parlament nyomásának kitett Európai Bizottság a választást ugyan még megvárta, de másnap aktiválta a jogállamisági eljárást. Attól még számos transzfer érkezik hazánkba, most például az ukrajnai menekültek befogadása címén. Ömlik a pénz a közös agrárpolitikai alapból is; a hatalmi piramis csúcsán levőknek a hírek szerint sok százezer hektár termőföldjük van, azok után megkapják a földalapú támogatást. Jönnek pénzek korábbi programok alapján is. De a helyreállítási alapra és a közös hitelfelvételből ránk eső részre így is nagy szükség lenne. A jogállami eljárás azonban időigényes, a nagy pénzek lehívásánál komoly késések és jelentős fennakadások léphetnek fel.

A deficitet addig is finanszírozni kell. A kamatkiadások bizonyosan nőnek. Ezt már láttuk nemrég: az orosz invázió nyomán a forint hirtelen meggyengült, az állampapírok referenciahozamai megugrottak, csupán másfél hónapra rá 200 bázisponttal mentek feljebb a forinthozamok. A nemzetközi piacokon megnőtt a bizonytalanság, a kamatfelárak ott is felfelé mozognak. A magyar állam kockázati besorolása BBB, amely jóval gyengébb, mint a másik három visegrádié (ha statisztikai összehasonlításon kívül maradt még egyáltalán jelentősége e csoportnak). Amint a Fitch hitelminősítő intézmény legutóbbi közleménye megírta, a magyar választás kimenetele messzebbre tolja ki a megegyezést az új uniós forrásokról; ha pedig azok tartósan kiesnének, akkor az idei növekedési kilátások után a jövő éviek is romlanának. Akár le is minősíthetik a magyar kockázati besorolást – attól tovább drágulna az államadósság finanszírozása.

Ez esetben lehetne továbbra is bőszen szidni Brüsszelt meg a hitelminősítőket (akik viszont felminősítéskor „jól látják a helyzetet”), csak attól még növekednek a költségvetés adósságszolgálati terhei. Feltűnhet a polgároknak, ha nagyon megfogyatkoznak az ország barátai. Ezért csakis annak van értelme, hogy az új Orbán-kormány az uniós forrásokhoz való hozzáférés legszükségesebb jogi, intézményi feltételeit teljesítse. Most a szebbik orcát kell mutatni kifelé – ami nem lehetséges minden mai miniszterrel. Ha nem is belépés az EPPO-ba, a közös európai ügyészségbe (még képes lenne kutakodni a NER-csúcs ügyeiben), de lehetne alapítani valami hasonló nevű hazai intézményt. Akár egy nagyobb vad saját kezű elejtése is bekövetkezhet, nehogy a munkátlanság vádja érhesse a magyar ügyészség közpénzügyi részlegét.

Kell a pénz. Különösen amiatt, mert Putyin háborúja nyomán romlanak a külkereskedelmi cserearányok (az idősebbek emlékezhetnek: ezek voltak az 1970/80-as évek gazdasági mumusai). A háború elhúzódása esetén a világpiaci olaj- és gázárak a mostani megemelkedett szinten maradnak, de a remélt béke bekövetkeztével sem lesz visszatérés az egy évvel ezelőtti szintre. A magyar kivitel éppen csak nődögél, viszont az importszámla erősen duzzad, és különösen abban a remélt esetben, ha tényleg folytatódik, ha csak csekély ütemben is, a gazdaság növekedése.

Az energiafüggésünk súlyos gond. Az importált gáz szinte teljes mértékben Oroszországból származik. Maga a háború és a szankciók bevezetése növeli az ellátási és ár-kockázatokat, a Gazprommal megkötött, részleteiben nem ismert szerződés ellenére is. A lakossági ellátásban eleve nagy a gáz aránya, de a vállalati szektor is erősen függ a gáztól. Most üt vissza az olyan típusú iparfejlesztés, például az autógumigyárak szubvencionált idetelepítése, amely növelte a szénhidrogén-igényt. Az is, hogy a paksi bővítés szolgálatában a kormány évek óta diszpreferálja a szélenergiát, lassan haladt a lakásállomány hőszigetelése és általában az energiatakarékosság ügye. Holott volt elég intő hang, hazai és külső ajánlás. Most aztán az új geopolitikai helyzet által megkövetelt energiamixre folyamatosan nagyon sokat kellene költeni.

Mindebből nem következik, hogy idén válság lenne. A tavalyi év végétől a lakossági fogyasztás vált a növekedés motorjává. Az évkezdeti fogyasztói költekezés egy ideig húzza a belső keresletet. Míg 2020-ban és tavaly a vállalati és állami beruházásokra dőlt a pénz, idén már kevesebb jut felhalmozásra. A külkereskedelmi mérleg deficites lesz, 2022-ben a folyó fizetési mérleg minden bizonnyal komoly hiánnyal zár. A kivitel alakulását nehéz előre látni, mivel a legnagyobb iparágak (autógyártás, elektronika, gyógyszeripar) a háború általános következményei és a termelési láncok zavarai miatt lendületet vesztettek, a kínai gazdasági helyzet sem fényes, a világkereskedelem további befékeződése nagyon is elképzelhető.

A járvány immár nem korlátozza a magyar gazdasági folyamatokat, eddig sem volt különösen szigorú a magyar járványügyi szabályozás (pláne a végrehajtás). A gazdaság tehát termeli a jövedelmet, a vállalkozások igyekeznek fejlődni. De a költségvetést ki kell igazítani. Csodák nincsenek: az államnak több bevételre lenne szüksége, és főként a kiadásokat kell erőteljesen visszafognia. Ellenzéki győzelem esetén ez talán könnyebben ment volna, mert mások „szent teheneit” kellett volna levágni: a kínai vasutat, kínai egyetemvárost, orosz vasútépítési projektet, presztízsberuházásokat, amelyeknél mindig felbukkan a NER-es szál. Paks2 ügye külön kérdés, amely hamarosan eldől.

Most viszont a NER-nek kellene, ha nem is elvenni, de sokkal kevesebbet adni a NER-eseknek. Ez is megszigorítás. Nem könnyű lecke annak a kormánynak, amely 2010-től a folyamatosan bővülő uniós pénzek és a szokatlanul hosszú globális konjunktúrának hála, 2019-ben történelmileg példátlan pénzbőség közepette osztogathatott. Ehhez képest jön most, ahogy a jereváni rádió mondaná, az osztogatás helyett a fosztogatás. Az állam igyekszik további terheket helyezni az üzleti körökre – ahonnan magasabb ár, tarifa formájában a fogyasztóhoz kerül át a teher. Az állami megrendelésekben dúskálóknak mostantól kevesebb jut. Nem ezt ígérték, de szükséges a stabilizálása a még nagyobb bajok, a 2023-as fizetési zavarok elkerülése érdekében.

A mai ismereteinken nyugvó prognózisok elismerten optimista alapváltozata szerint 2022 a mértékelt növekedés éve, a tavalyi dinamika felével. Ha az EU elégségesnek ítéli a kormány korrupcióelleni fellépését, tűrhetőnek a sajtószabadságot és az egyéb alapvető jogállami viszonyokat, és ezzel az év végéig megnyitja a pénzes-zsákot, akkor nincs nagyobb gond, csupán ütemcsökkenés a beruházások mérséklődése és a fogyasztók óvatosabbá válása nyomán. Ha nem jönne létre az EU-val a megállapodás az idén, az viszont más helyzet. De az év vége még nagyon messze van a gyorsan változó világunkban.

Szerző: Bod Péter Ákos, közgazdász, a Corvinus Egyetem tanára